Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
316.49
bux:
151724.51
2026. szeptember 15. kedd Enikő, Melitta
Nyitókép: Pexels.com

Már nem a filléres alternatíva: komoly áremelést jelentett be a kínai óriás

Hivatalosan is bemutatta V4 Pro elnevezésű új mesterségesintelligencia-modelljét a kínai DeepSeek, amely a vállalat korábbi V4 Flash modelljénél jóval magasabb áron érhető el. A fejlesztő szerint az új modell elsősorban az összetett, önállóan végrehajtott feladatokban teljesít jobban.

A V4 Pro egymillió bemeneti tokenenként 1,32 dollárba, egymillió kimeneti tokenenként pedig 3,96 dollárba kerül. Ez a V4 Flash 0,14, illetve 0,28 dolláros árához képest mintegy kilenc-, illetve tizennégyszeres különbséget jelent. A modell API-n keresztül, valamint a DeepSeek alkalmazásában és webes szolgáltatásában is elérhető.

A DeepSeek egyúttal közölte, hogy augusztus 17-től megváltoztatja V4 modelljeinek API-árazását, és csúcsidős, valamint csúcsidőn kívüli díjszabást vezet be. Az új árak modelltől, a token típusától és a használat időpontjától függően 50 és 1100 százalék közötti emelkedést jelentenek a jelenlegi díjakhoz képest.

Elemzők szerint a mostani bejelentés jelentős változást jelez a DeepSeek árpolitikájában. A vállalat a V4 Flash júliusi megjelenése után még alacsony ár mellett ért el versenyképes teljesítményt, és a Flash egyes független tesztekben a V4 Pro korábbi előzetes változatát is megelőzte. A hivatalos V4 Pro azonban már számottevő teljesítményjavulást mutat.

A DeepSeek 2025 elején vált nemzetközileg ismertté R1 modelljével, amely komoly figyelmet keltett azzal, hogy a korábban vártnál alacsonyabb költségű fejlesztéssel is versenyképes mesterségesintelligencia-rendszer létrehozására tett kísérletet. Azóta több kínai technológiai vállalat, köztük az Alibaba, a ByteDance, a Moonshot AI, a Zhipu AI és a MiniMax is jelentős fejlesztésekkel jelent meg a piacon.

Címlapról ajánljuk
Majdnem ledolgozta Amerika a nagy esést

Majdnem ledolgozta Amerika a nagy esést

A pénteki jó hangulatot ma bizonytalankodás követi a világ tőzsdéin, az ázsiai piacokon nagyobbat esett a japán tőzsde, az európai indexek pedig vegyes elmozdulásokkal nyitottak, majd a nap folyamán többnyire esésbe váltottak. Az olajár ismét emelkedik, a technológiai részvényekre pedig nyomást gyakorolnak az AI-fejlesztések lassítására felhívó vezetői nyilatkozatok, közben az amerikai 10 éves kötvényhozam kritikus szintre ért. Az amerikai indexek esnek is, különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq. Emellett a jegybanki döntések is kivárásra késztetik a befektetőket, szerdán jön a Fed kiemelt figyelemmel követett kamatdöntése. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×