Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

Magyar Péter: a Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, Sulyok Tamás mondjon le!

„Köszönjük azt a körülbelül 3,3 millió szavazatot, amivel ma történelmi felhatalmazást adtatok a kormányzásra. Arra, hogy építsünk egy működő és emberséges hazát minden magyar embernek. A Tisza nemcsak megnyerte ezt a választást, de minden jel arra utal, hogy erős, kétharmados többségünk lesz az új Országgyűlésben” – fejtegette a pártelnök. Felszólította Sulyok Tamást, hogy mondjon le államfői hivataláról, de nemcsak az ő távozását kérte.

Tiszások sok ezres tömegével szemben beszélt a Batthyány téren Magyar Péter, az országgyűlési választásokon győztes párt elnöke.

„Megcsináltuk” – mondta. „A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást. Nem kicsit, hanem nagyon. Nagyon-nagyon. Felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat. Köszönjük nektek, nélkületek nem sikerülhetett volna” – folytatta.

Nem Hold, hanem ablak

A győzelmük szerinte nem a Holdról, hanem minden magyar ablakból látszik, legyen az bárhol vagy bármilyen ablakban, vályogház vagy panel.

Hangsúlyozta, ilyen erős felhatalmazást soha még egyetlen párt sem kapott, mint a Tisza.

„Köszönjük azt a körülbelül 3,3 millió szavazatot, amivel ma történelmi felhatalmazást adtatok a kormányzásra. Arra, hogy építsünk egy működő és emberséges hazát minden magyar embernek. A Tisza nemcsak megnyerte ezt a választást, de minden jel arra utal, hogy erős, kétharmados többségünk lesz az új Országgyűlésben” – fejtegette a pártelnök.

Megköszönte a családjának, a fiainak, a munkatársainak, az 50 ezer önkéntesnek is a két éves munkáját, a szakembereknek és minden magyarnak, aki bármivel támogatta a kormányváltás ügyét.

„Csodát csináltatok, Magyarország ma történelmet írt” – szögezte le.

Arról is beszélt: ellenszélben, sok millió Lúdas Matyiként győzött a Tisza Párt a „pártállam” ellen, amely a titkosszolgálatot is bevetette a kampányban.

Igazság, hazugság

Szerinte az igazság győzedelmeskedett a hazugság felett, az emberek nem azt kérdezték, hogy a hazájuk mit tehet értük, hanem azt, hogy ők mit tehetnek a hazájukért.

„A választ is megtaláltátok, sőt meg is cselekedtétek, amit megkövetelt a haza” – mondta még.

A magyarok szerinte most a hazugságra, az ámításra, a félrevezetésre és az árulásra mondtak nemet, Dávid és Góliát harcában a szeretet győzelmeskedett, mert „végül mindig a szeretet győzedelmeskedik”.

Megköszönte, hogy ennyien elhitték, hogy meg lehet csinálni, hogy meg lehet a sorsot változtatni, hogy a történelmet a magyar emberek írják, „köszönöm, köszönöm, köszönöm”.

„Pedig hányszor és hányan mondták nekünk, hogy nem érdemes vidékre mennünk, nem érdemes kilépni a fővárosban, hogy alkut kell kötni a régi ellenzékkel”, vetette fel azzal kapcsolatban, hogy a Tisza Párt nem szövetkezett más erőkkel a fellépése óta.

Szerinte a történelem egyik kegyelmi pillanata van most, olyan, mint 1848. március 15. vagy 1956. október 23-a volt.

„Legyen ez a nap a magyar nemzet aranybetűs ünnepe, a szabadság győzelme az elnyomás felett, az igazság győzelme a hazugság felett, legyen ez minden magyar győzelme, azoké is, akik nem a Tiszára szavaztak. Igen, minden magyar ember fényes és csodálatos győzelme.”

Jöjjenek haza!

Magyar Péter elmondta: minden magyar a szívében érzi, hogy ez egy csodálatos, közös győzelem, Magyarország újra európai ország akar lenni, erre reagálva tömeg azt kezdte skandálni: „ruszkik, haza!”

Olyan országot szeretne, amelyben senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol vagy mást szeret, másban hisz, mint a többség, olyan országot, ahol nem az számít, hogy ki kinek az ismerőse, hanem hogy ki milyen ember. Olyan országot, amelyben lehet gyereket vállalni, ahová haza lehet jönni.

Köszönetet mondott a külképviseleteken szavazó magyaroknak is, akik esetenként sok ezer kilométert utaztak csak azért, hogy szavazhassanak, kérte, hogy költözzenek haza, mert szükség van rájuk.

Olyan országot szeretne továbbá, ahol a rendőrség és a honvédség a magyar embereket szolgálja, „polgárait szerető, tisztelő és rájuk vigyázó” országot szeretne.

Ígérte, a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog, mert ez a kormány kötelessége, „nem szabad megosztani és hergelni, mert az bűn”.

Romeltakarítás – „Mondjon le az államfő!”

Magyar Péter szerint az emberek nemet mondtak a megosztásra és igent Európára.

Tisztában van a felelősséggel és az emberfeletti feladattal: „ma ünnepeljetek derűsen és békésen, holnap pedig munkához látunk, begyógyítjuk a sebeket, eltakarítjuk a romokat, arra kérünk benneteket, hogy gyertek velünk ezen az úton” – kérte.

Jelezte, tudja, hogy sok választótól megelőlegezett bizalmat kaptak, olyanok is szavaztak rájuk, akik másra szerettek volna, de igyekszik megszolgálni ezt a megelőlegezett bizalmat.

„Nehéz lesz, tudjuk, hogy nagy a baj, látjuk a számokat, hogy mit tett az elődünk a gazdasággal, az oktatással, a gyermekvédelemmel, a rendvédelemmel vagy épp a közlekedéssel” – mondta.

Felszólította Orbán Viktort, hogy mostantól ügyvezető kormányként működjön, és semmilyen olyan döntést ne hozzon, amely megkötné a következő kormány kezét.

Közölte azt is: a magyar nép a rendszerváltozás mellett döntött, a rendszer tartóoszlopainak, bábjainak távozni kell.

„Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérjen fel kormányalakításra, majd azt követően távozzon a hivatalából!” – folytatta.

Távozásra szólította fel számos hivatal és közintézmény vezetőjét, az ÁSZ elnökét, a GVH elnökét is, a Kúria, az Alkotmánybíróság vezetőjét is.

Európa, szomszédok, szövetségesek

Ígérte, Magyarország újra erős szövetséges lesz az EU-ban és a NATO-ban, erre a tömeg válaszul „Európa” skanádálásban tört ki; „hazánk helye Európában volt, van és lesz”.

Azt is megígérte, hogy helyreállítja és kibővíti a V4-együttműködést, első útja Lengyelországba fog vezetni, mint ezt korábban jelezte. A második útja Bécsbe vezet, a harmadik pedig Brüsszelbe, ahonnan hazahozza az uniós forrásokat.

Batthyány Lajos székében ülve minden magyart képviselni fog, a külhoniak is számíthatnak rá, ezt is megígérte.

Beszélt már telefonon számos vezetővel, köztük a német kancellárral, az Európai Bizottság elnökével, a NATO főtitkárával, újraépítik a szövetségi kapcsolatokat, a szomszédokkal pedig rendezik a vitás kérdéseket.

Szabó Bence, Pálinkás Szilveszter

Beszéde vége felé jelezte: akik meglopták az országot, azoknak vállalniuk kell a felelősséget, ugyanígy azoknak, akik gyűlöletet szítottak, elárulták az országot.

Ígéretet tett az igazságszolgáltatás felszabadítására és a vagyon-visszaszerzési hivatal létrehozására.

„Soha többet nem leszünk következmények nélküli ország” – mondta, majd jelezte, felkészül Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter, akiknek sok pihenőjük szerinte nem lesz.

Köszönte a fiataloknak, köszönte az időseknek, utóbbiaknak azt, hogy nem hittek a hazugságnak és a gyűlöletnek, „tudjuk, hogy mit jelent a felhatalmazásotok”.

Fideszesekhez, tiszásokhoz

A fideszesekhez is szólt.

„Tudom, hogy csalódottak vagytok ma, nehéz megélni egy nagy és megérdemelt vereséget, haragszotok is ránk talán, ellenzékben lenni nehéz. Tudom. De én ma itt ígérem nektek, hogy a ti miniszterelnökötök is leszek, és azért fogok dolgozni a hét minden napján, a nap 24 órájában, hogy begyógyítsuk a sebeket. Én titeket is képviselni foglak.”

Szavait a tömeg „mindent bele” skandálással fogadta.

Felhívta telefonon Orbán Viktor is már, gratulálva választási győzelmükhöz. Neki is elmondta, hogy Batthyány Lajos székében ülni a legnagyobb felelősség, a legnemesebb feladat, és mostantól közösen viselik a felelősséget azért, hogy újraegyesítsék Magyarországot.

A tiszásoknak azt üzente: nyújtsanak kezet, kezdjék a megbékélés hosszú és nehéz munkáját, nyújtsanak kezet minden magyarnak.

Végül megköszönte minden munkatársának a két éves munkát, a választóknak pedig a támogatást. Zárásként Antall József szavaival búcsúzott: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amik a nemzetnek haszna van belőle...”

Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×