Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.28
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Hungarian forint money, Woman clutching a handful of banknotes, Large denominations, Inflation and financial situation in Hungary
Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images

Elérik az ügyészeknél, hogy „kivegyék” az ügyből – milliós összeg mozdult meg

A bíróság letartóztatásba helyezett két férfit, akik milliókat csaltak ki egy vádlottól, azt ígérve neki, hogy ügyészek közreműködésével fogják őt „kivenni” az ügyéből - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Közleményük szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség minősített befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a két férfit.

Egyikük ez év elején telefonon kereste fel a megvádolt férfit, majd találkozót ajánlott neki ügyének elintézése érdekében; a gyanúsított a személyes találkozón valótlanul azt ígérte, hogy ügyészek közreműködésével, 5-10 millió forintért cserébe elintézik, hogy ne kelljen a bíróságon felelnie.

Az első megbeszélést követőn, még ugyanazon a napon újra találkoztak, ekkor már megjelent a másik gyanúsított is, akiről társa azt állította, hogy ő fogja elintézni az ügyet. Utóbbi férfi további 500 ezer forintot kért magának közvetítői díjként – írta a főügyészség.

Mindezek után január 30-án egy budapesti kávézóban a két gyanúsított ismét találkozott a férfival, akitől előlegként 2 millió forintot vettek át. A pénzátvételkor a nyomozó ügyészek a gyanúsítottakat tetten érték, elfogták és őrizetbe vették.

A főügyészség közleménye szerint a gyanúsítottaknak nem voltak hivatalos kapcsolataik és lehetőségük sem volt az ügy befolyásolására.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×