Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.15
bux:
147895.79
2026. november 4. szerda Károly
Hunyadi János újonnan felavatott szobra a Belgrádhoz tartozó Zimonyban 2019. július 22-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Üzent a professzoroknak Orbán Viktor

A Professzorok Batthyány Köre megtartotta fennállásának 30. évfordulóját ünneplő jubileumi konferenciáját. A rendezvény fókuszában a Kör és a polgári-konzervatív politika harminc éven át tartó szövetsége, valamint a „Hunyadi és Nándorfehérvár öröksége” téma állt. A konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök Washingtonból küldött levélben köszöntötte.

A miniszterelnök Washingtonból küldött levelében méltatta ezt a harmincéves együttműködést, kiemelve, hogy a szövetség „kiállta az idő próbáját”. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás utáni válság és az ellenzékben töltött évek alatt is a keresztény, nemzeti és polgári értékeket képviselő értelmiség jelentette „az egyik legfontosabb szellemi hátországot” a politikai közösség számára.

Kifejtette: ”Most pedig, amikor egész Európa komoly gazdasági, és ami még nagyobb baj, erkölcsi válsággal is küzd, minden eddiginél fontosabb, hogy mi itthon kitartsunk a saját hazánk érdekei mellett…”

A Kör elmondása szerint korábban a miniszterelnök kérésére írták meg a nemzeti iránytűként és zsinórmértékként jellemzett Szent István-tervet, továbbá hozzájárultak ”Az idők jelei” című vitairat anyagához is.

Hunyadi és a történelmi örökség

A konferencia délutáni része a magyar történelem egyik meghatározó időszakára, a „Hunyadi és Nándorfehérvár öröksége” témakörre fókuszált. A déli harangszóhoz és Kapisztrán Jánoshoz is kötődő nándorfehérvári győzelem elemzése mellett szó volt Hunyadi János hadvezéri nagyságáról, valamint a Hunyadiak korának erdélyi és délvidéki visszhangjairól.

A PBK hozzájárult a nemzeti emlékezethez a nándorfehérvári emlékmű és a marosvásárhelyi Hunyadi-szobor felállításának kezdeményezésével.

A rendezvény záróeseményén Bán János íróval, a Hunyadiak életét feldolgozó regénysorozat szerzőjével beszélgettek. A beszélgetés kiemelte, hogy a közelmúltban bemutatott Hunyadi tévésorozat és az azt kísérő médiavisszhang igazolta a társadalom kiemelt érdeklődését a magyar történelem ezen korszaka iránt.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×