Infostart.hu
eur:
382.11
usd:
327.64
bux:
109664.82
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Unsplash

Óbudai óvodabezárások: a tiltakozó szülők nyílt harcok hirdettek az önkormányzattal szemben

Egyes szülők azt feltételezik, hogy értékesíteni akarják az épületeket, a III. kerületi önkormányzat azonban cáfolta ezt, és közölte, az Ürömi úti intézmény helyén más mellett bérlakások is épülnek.

A III. kerületi önkormányzat a folyamatosan csökkenő gyereklétszám miatt bezárna hét helyi óvodát, a szülők azonban petíciót indítottak az egyik intézmény megmentéséért. A Telex úgy értesült, néhány szülő azt feltételezi, hogy az önkormányzat értékesítené az épületeket. Az önkormányzat ezt cáfolta, és megígérte, hogy nem fog emelkedni a csoportok jelenlegi létszáma a bezárások miatt, illetve elbocsátások sem lesznek.

A petíciót a Pitypang Művészeti Óvoda Ürömi úti telephelyének megmentéséért indították, mert az indoklás szerint ha az önkormányzat elképzelése megvalósul, a HÉV nyugati oldalán nem lesz a jövőben óvodai szolgáltatás.

A szülők azt kifogásolják, hogy így a teljes hegy felőli oldalról a három Duna felőli oldalon lévő óvoda valamelyikébe kell járatniuk a gyerekeket.

A portál azt írja, az Ürömi úti óvoda 2022-ben még három csoporttal működött, de a 2023/2024-es tanévben a kevés gyerekre hivatkozva megszüntettek egy csoportot, így az intézmény két csoporttal működött tovább. Sok szülő már ekkor azzal szembesült, hogy más óvodába irányították vagy erre utaló jelzéseket kaptak. A 2024/2025-ös tanévben ismét megszüntettek egy csoportot szintén arra hivatkozva, hogy nincs elég gyerek, ezért nem tud elindulni két csoport. A petíciót aláíró szülők szerint az óvoda bezárása szakmaiatlan és nem indokolható semmivel.

Az önkormányzat viszont más állásponton van. A portál érdeklődésére közölték: az ürömi telephely egyre kevésbé népszerű a környék lakói körében, évről évre kevesebb gyermek jelentkezik. „A jelenlegi tendenciát figyelembe véve sincs garancia arra, hogy a csoportok indításához szükséges minimális 13 fő összejönne jövőre” – írta válaszában Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata.

Jelezték azt is, hogy hogy az önkormányzati fenntartású óvodák kihasználtsága 65,79 százalék, vagyis indoklásuk szerint a maximális befogadáshoz képest 1445 gyerekkel kevesebben veszik igénybe a hálózatot, így

az óvodai férőhelyek közel egyharmada szabadon marad.

Az elmúlt években drasztikusan csökkent a gyereklétszám, nevelési évenként nagyjából 100 gyerekkel. Az önkormányzati fenntartású óvodákban jelenleg 132 csoport működik és 37 csoportszoba üresen áll.

Az önkormányzat közölte: az átszervezéssel jobb minőségű ellátás lesz, ami megvalósítható úgy, hogy továbbra is a III. kerületben lesznek a legalacsonyabb átlagos csoportlétszámok. Válaszukban jelezték, hogy az átszervezés miatt nem fog emelkedni a csoportok átlaglétszáma. „A jövő évi beiratkozás adataitól függően 3-4 csoporttal lesz kevesebb, de a várható további gyermeklétszám csökkenés miatt a csoportok átlaglétszáma valószínűsíthetően kicsivel 21 alá fog csökkenni” – írták. Ezt azzal indokolták, hogy a bezárt telephelyekről a csoportok egy másik óvodaépületbe, egy üresen álló csoportszobába kerülnek át. Emellett azt is megígérték, hogy egy dolgozót sem fognak elbocsátani az átszervezések miatt.

A képviselő-testület decemberben tárgyalja majd az intézményrendszer átszervezéséről szóló javaslatot. Az átalakítások miatt az önkormányzat 500 millió forint bevonásával óvoda- és bölcsődefelújítási programot hirdet. Ennek részeként az összes játszóudvart felújítják, minden épületet klimatizálnak és új játszóeszközöket szereznek be.

Több szülő is hallott arról, az átszervezések hátterében az épületek értékesítése állhat, de az önkormányzat szerint nincs szó erről. Az Ürömi úti intézmény helyén a tervek szerint önkormányzati bérlakások épülnek, a Víziorgona utcai épület, az Arató Emil téri épület és a Kerék utcai épület pedig összeolvad a bölcsődével, ezzel 100 új bölcsődei férőhely jön létre. A fennmaradó épületekbe az önkormányzat vagyonkezelője, a Közterület-felügyelet és a Piac Igazgatóság költözhet majd be, így nem kell tovább számukra irodát bérelni, ami önmagában havi 8 millió forint megtakarítást jelent.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×