Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.45
bux:
148105.19
2026. november 4. szerda Károly
Férfi árnyéka egy börtönben.
Nyitókép: Irkham Khalid , Getty Images

Vádat emeltek a Ferihegyi gyorsforgalmi úti tragédia ügyében

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 23 éves moldovai férfi ellen, és végrehajtandó börtönbüntetésre ítélését indítványozza a tavalyi, két ember halálát okozó Ferihegyi gyorsforgalmi úti baleset ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény alapján a férfi 2024. április 18-án este a XVIII. kerületben, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton vezetett egy ötszemélyes személygépkocsit a belváros irányába.

A férfi az útszakaszon megengedett 70 kilométer per óra helyett 112-115 kilométer per óra sebességgel haladt.

A vádlott a kocsiban - annak utasterében és csomagtartójában - kilenc utast vitt, köztük nyolc nepáli állampolgárt, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarországon. Embercsempészként Portugáliába próbálta kijuttatni a nepáliakat.

Az út során a sofőr átsodródott a szemközti sávba, majd egymás után két szembejövő gépjárművel is ütközött, s ezután 85-90 kilométer per órás sebességgel a jobb oldali terelőkorlátnak csapódott. A gépkocsiról leszakadó alkatrészek megrongáltak egy további, arra haladó járművet.

Az a két vétlen sértett, akik abban az autóban közlekedtek, amellyel a vádlott elsőként, lassítás nélkül ütközött, életüket vesztették a helyszínen. A második ütközésben két ember könnyebben sérült.

A moldovai férfi - utastársaival együtt - kiszállt a kocsiból, és anélkül menekült el a helyszínről, hogy minimálisan meggyőződött volna arról, szorul-e segítségre bárki az általa okozott baleset miatt.

A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, és 2024 novemberében őrizetbe vették, majd a férfi, ügyészi indítvány alapján, letartóztatásba került, és azóta is abban van - írták.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és minősített eseti embercsempészéssel, valamint a balesetet okozó által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásával vádolta meg vádiratában.

A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre, kiutasításra, valamint határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×