Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Az államfőt mintázó marionettbábot tart kezében Szabó Tímea független képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke Áder János újraválasztott köztársasági elnök eskütétele közben az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. május 8-án. A Fidesz-KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 131 szavazattal választotta újra március 13-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy pert megnyert, egyet elveszített Strasbourgban Szabó Tímea

Rendzavarás és Áder János-bábu – ítéleteket hirdetett az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Arányos és szükséges volt Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentése az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogerős ítélete szerint – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája, amely elutasította a független képviselő keresetét. Szabó ebben panasszal élt az Országgyűlés egy 2017-es, őt szankcionáló döntése miatt, amikor a 2017. május 8-i ülésen Áder János köztársasági elnök eskütételét követően az elnök beszédének megkezdése előtt székére felállva elővett egy mintegy 30 centiméter magas marionett bábut, melyre Áder János arcképét rögzítette, majd azt mondta, hogy "Nem köztársasági elnök, egy bábu", majd ezt a bábut mozgatta a köztársasági elnök beszédének ideje alatt.

Ezt követően az Országgyűlés elnöke elrendelte Szabó Tímea havi tiszteletdíjának egyharmaddal való csökkentését arra hivatkozva, hogy a képviselő magatartása súlyosan sértette az Országgyűlés tekintélyét, rendjét. Úgy folytatták, hogy Szabó Tímea az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága előtt megtámadta a házelnöki döntést, azt kifogásolva, hogy a vele szemben kiszabott bírságnak nem volt jogalapja, továbbá aránytalan volt. A bizottság meghallgatta a képviselőt, majd három ellenszavazattal és két tartózkodással a panaszt elutasította. Az Országgyűlés plenáris ülése is leszavazta a házelnöki döntés hatályon kívül helyezését azév május 30-án.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának csütörtökön meghozott, jogerős döntése szerint a bábu bemutatása és mozgatása az ünnepélyes ülésen alkalmas volt a rend megzavarására, emellett a kérelmező más módon is kifejthette volna a véleményét - különösen a köztársasági elnök megválasztása előtt és alatt, vagy a médiában - így a szankció igazolható volt.

Az országgyűlési képviselő korábban a Facebook-oldalán számolt be nyert ügyéről: azt írta, hogy jogtalanul büntették meg a Munka Törvénykönyvének "rabszolgatörvényként" elhíresült módosítása elleni tiltakozás miatt a parlamentben. Ebben az ügyben több ellenzéki képviselőtársával együtt indítottak keresetet.

Amikor a módosítást próbálták "átnyomni a parlamenten – mi, ellenzéki képviselők, tiltakoztunk a dolgozókat kizsigerelő jogszabály ellen, és megpróbáltuk megakadályozni, hogy a házelnök levezesse a szavazást. Kövér László ezért példátlanul magas pénzbírságokat szabott ki ránk – rám is. Az indoklás szerint megzavartuk a parlament működését. A büntetés után a strasbourgi bírósághoz fordultunk. A bíróság most egyhangúlag kimondta, hogy a Fidesz és Kövér László megsértette a véleménynyilvánításhoz fűződő jogainkat (Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke) nem volt tisztességes az eljárás. Még arra sem volt lehetőségünk, hogy megvédjük magunkat. A törvény által erre előírt Mentelmi bizottság sem hallgatott meg, mert az ülés káoszba fulladt, a kormánypárti tagok nem tudtak megegyezni a napirendben. Tehát még a saját, amúgy tisztességtelen eljárási szabályaikat sem tartották be. A kormány állításával ellentétben nem alkalmaztunk fizikai erőszakot. Az ilyen parlamenti akciók is a szólásszabadság részét képezik, még akkor is, ha zavaróak, szokatlanok vagy éppen a hatalom számára kellemetlenek" – írta Szabó Tímea.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×