Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
fotó: Hello Göd
Nyitókép: Hello Göd

230 milliót tudott elutalni egy kisvárosi önkormányzat

Egy épület megvásárlására felvett hitelt váltott ki Göd. Az egyik helyi iskola felső tagozata költözne egy korábban bezárt szakképző épületébe.

230 millió forintot utalt el a gödi önkormányzat – értesült a Hello Göd. A helyi volt piarista szakképző megvásárlásakor felvett kölcsönt fizették vissza. Erről a polgármester azt írta a közösségi oldalán:

a város kedvező anyagi helyzete miatt lehetőségünk nyílt arra, hogy a volt piarista szakképző épületeinek megvásárlását a részletfizetés helyett egy összegben rendezzük.

A helyi lap azt írja, hogy ezzel jelentős kamatfizetési költséget is megtakarítottak.

A fizetésre pénteken került sor, így “az elkövetkező napokban teljesen, a város kizárólagos tulajdonába kerülnek a megvásárolt épületek.” - írta Kammerer Zoltán.

Az épületet évtizedekig a piaristák üzemeltették, de pár éve bezárt, de a helyi teremhiánnyal küszködő Huzella általános iskolának nagy szüksége lenne rá, hiszen ide költözhetne a felsőtagozat.

A lap korábbi cikkéből az derül ki, hogy 540 millió forintos üzletről van szó. 300 millióhoz pályázati úton jutott a város, de 240 millióra hitelt vettek fel. Most ezt fizették vissza.

Van miből, hiszen a KGÖ-k tavaly decemberi megszüntetése után

Göd majd 3 milliárd forinthoz jutott.

A Samsung-adót (HIPA) korábban a Pest vármegyei közgyűlés osztotta szét pályázatok útján, de ebből 3 milliárd megmaradt. A törvény szerint ezt elutalták a városnak még januárban.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×