Infostart.hu
eur:
385.26
usd:
331.88
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
traktor
Nyitókép: Pixabay

Figyelmeztetés: veszélyes járművek lepik el a magyar utakat

Kezdődnek a tavaszi munkálatok a földeken, megjelennek a közutakon is a mezőgazdasági gépek, nő a balesetveszély.

A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely útszakaszon, akár nagyobb számban is felbukkanhatnak. Ha úti céljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – figyelmeztet az agroinform.hu.

A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük: ezeknek az eszközöknek a lassú haladására, valamint a méretükre. Az alacsony sebesség egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva.

A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Háromméteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig megfelelő eszközökkel meg kell akadályozniuk.

Mivel a rendőrség a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet külön nyilvántartást, e balesetek főbb jellemzőiről az Agroinform egy korábbi átfogó felmérésének eredményeiből kaphatunk képet. Balesetek az év minden hónapjában előfordultak, de nem meglepő módon számuk leginkább március-áprilisban, a július-augusztusi időszakban és októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.

A több száz érintett válaszadó visszajelzései alapján az ilyen balesetek 67 százalékában részben vagy teljesen a másik résztvevő fél felelősségét állapították meg a vizsgálatok során. A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be. A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát, 7 százaléka a nem megfelelő kivilágítást, 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést jelölte meg a baleset fő okának.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×