Még tartanak a tűzvizsgálati és kárfelmérési munkák a miskolctapolcai Barlangfürdőben, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta a péntek esti tüzet, amelynek következtében súlyosan megrongálódott a fürdőkomplexum tetőszerkezete. Kedden érkezik kárszakértő a helyszínre, hogy felmérje a pontos károkat. Addig nincs lehetőség a sérült tetőszerkezet takarására, de amint a felmérés megtörténik, a további károsodás megelőzése érdekében ideiglenesen befedik az épületet.
Mint az InfoRádióban Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője elmondta, a tetőszerkezet az aquaterápiás részlegük, illetve a fürdőcsarnok fölött teljesen megsemmisült.
"Itt egy fém tető volt található, alatta voltak a száraz fa gerendák. Nagy probléma volt az, hogy a tűzoltók a tüzet nem tudták addig oltani, amíg a fémtető ott volt, ezért meg kellett azt bontaniuk. Rettenetes most a látvány, ugyanakkor bízunk benne, hogy ez az összefogás, amit érzünk, aminek a városlakók is részesei – hiszen Miskolc ékköve ez a fürdő – segíteni fog. Nagyon fontos, hogy a létesítmény ismét teljes szépségében működjön" – fogalmazott Németh Judit. Hozzátette: a kár összegszerűségének meghatározásához nagyon fontos lesz tudni, hogy csak a tető sérült-e meg, vagy az épület maga is, hiszen az is hatalmas hőnek volt kitéve.
"Az nagy örömmel tölt el minket, hogy
a fürdőcsarnok területén, ahol a tető megsemmisült, a sziklák teljesen épnek látszanak, és úgy tűnik, a járatokban nincsen sérülés.
Ám ahhoz, hogy biztosat lehessen mondani, a sziklák minden négyzetcentiméterét át kell kopogtatnunk, meg kell tisztítanunk, ami nehéz munka lesz. Ez is olyan speciális feladat, amelyet nagyon kevesen tudnak elvégezni itt az országban" – mondta a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.
Az elsődleges feladat most az, hogy jelen állapotában megőrizzék az épületet, további állagromlás ne keletkezzen. Ezért le fogják fedni, lefóliázzák, hogy további vízkár ne keletkezzen.
Beszélt arról is, hogy a létesítményben dolgozóknak lesz munkája, a vezetőség azon dolgozik, hogy átszervezéssel, a feladatok újraosztásával, valamint valamennyi munkajogi lehetőséget kihasználva megőrizzék a munkájukat.
Arról is voltak információk a közelmúltban, hogy nehéz fenntartani ezt az intézményt, és a helybéli vállalkozók is összefogtak ennek érdekében. Ez a helyzet Németh Judit szerint azóta valamelyest rendeződött, hiszen a gázárak visszatértek a korábbi szintjük közelébe.
"De azt fontos tudni, hogy Miskolctapolcán a víz hőmérséklete 31,5 Celsius fokos. Vagyis nekünk melegítenünk kell a vizet ahhoz, hogy a vendégeink élvezni tudják a termálmedencéket hosszabb ideig is. Természetesen szükségünk van energiahatékonysági beruházásokra is. Bízunk benne, hogy hamarosan erre is kapunk segítséget" – mondta az ügyvezető.
A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint most megkezdődik egy műszaki szakértői csoport felállítása is, amely pontosan megtervezi, milyen munkálatokra és mennyi időre lesz szükség a fürdő újjáépítéséhez. A fürdő üzemeltetőjének és az önkormányzatnak is több magánember jelezte, hogy akár kétkezi munkával is készek segédkezni a helyreállításban, de más fürdővárosok és fürdők vezetői, valamint a Magyar Fürdőszövetség teljes vezetése is felajánlották segítségüket.
A közlemény szerint Veres Pál (Függetlenek SZIVE–MSZP–Momentum–Párbeszéd–Jobbik–LMP–DK–Mindenki Magyarországa Mozgalom–Velünk a Város) polgármester és Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület–Fidesz–KDNP) megválasztott polgármester egyeztetését követően
az önkormányzat a pénzbeli hozzájárulások fogadására létrehozott egy bankszámlát, amelynek számlaszáma kedden délelőtt válik nyilvánossá.
Annak érdekében, hogy a munkavállalók ne veszítsék el munkájukat, a Miskolci Fürdők Kft. vezetése már megkezdte az egyeztetést és a feladatok átszervezését.
Egyes becslések szerint a fürdő üzemeltetőjének a tűzkáron felül akár félmilliárd forintos bevételkieséssel is számolnia kell ebben az évben – áll a közleményben.