Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
332.07
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
default
Nyitókép: MÁVINFORM/Facebook

Három vasúti kocsit már kiemeltek - friss hírek a Keletiben kisiklott vonatról

A kisiklott kolozsvári IC miatt a Keleti pályaudvar továbbra sem fogad vonatokat - erősítette meg az InfoRádióban a MÁV helyettes szóvivője, Váczi Viktor, aki egyéb részletekkel is szolgált.

Vasárnap 19 óra körül egy Kolozsvár felől érkező Intercity a Keleti pályaudvar bevezető vágányain kisiklott. A balesetben összesen a vonat öt kocsija siklott ki, személyi sérülés nem történt.

Az éjszaka folyamán elkezdték a műszaki mentést, a délelőtti órákban pedig három kocsit sikeresen visszaemeltek a sínekre, el is vontatva a helyszínről. A maradék két kocsi visszaemelésén viszont még dolgoznak a szakemberek – tudta meg az InfoRádió a MÁV helyettes szóvivőjétől, Váczi Viktortól.

"Jelenleg a Keleti pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat, hiszen a bevezető vágányszakaszon a kisiklott járművek, illetve a mentésben résztvevő gépek elfoglalják az összes vágányt. Tehát a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok más budapesti állomásokról érkeznek, illetve onnan indulnak" - közölte még.

Így

  • a hegyeshalmi fővonal és a pécsi fővonal vonatai Budapest-Kelenföld állomáson fordulnak vissza
  • a Budapest - Újszász - Szolnok vonal vonatai, elővárosi vonatai Rákos állomáson fordulnak vissza
  • a békéscsabai IC-k csak Szolnokig jönnek, és onnan fordulnak vissza Békéscsaba felé
  • a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal elővárosi vonatai Kőbánya felső állomásig közlekednek
  • a miskolci IC-k csak Hatvanig járnak, ott visszafordulnak.

A MÁV azt javasolja, az utasok – legalább azok, akik a Keletiből indulnának vagy oda érkeznének – mindenképpen tájékozódjanak indulás előtt, a megváltott vasúti jegyekkel az M2-es és M4-es metró, valamint a H8-as (gödöllői) HÉV is térítésmentesen használható jelenleg.

A tájékozódást a Keletiben is segítik a MÁV munkatársai, de a MÁV honlapján is "minden fent van" a közlés szerint, ugyanígy a MÁVINFORM közösségi oldalán és a MÁV applikációban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×