Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
314.83
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Scales of justice and Gavel on wooden table and Lawyer or Judge working with agreement in Courtroom, Justice and Law concept.
Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Vádemelés a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatban

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken hét személy, köztük Horváth Csaba, Tóth Csaba, Baja Ferenc és Molnár Zsolt ellen. Reagált az MSZP.

A vádirat szerint a Zuglóban 2016-ban bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. Horváth Csaba, a fővárosi közgyűlés tagjaként és Tóth Csaba, mint a kerület országgyűlési képviselője, a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a vállalkozás képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak.

2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő.

Az ügyészség szerint Újbudán a közbeszerzés elnyerését követően ugyanezen kft. végezte 2017 és 2020 között a fizetős parkolási rendszer üzemeltetését.

A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének.

A gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel. A vádirat szerint Baja Ferenc – volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő – a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.

Később Baja Ferenc egy állított szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért közbenjárásáért.

Az ezen korrupciós megállapodásról értesülő Molnár Zsolt országgyűlési képviselő befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért Baja Ferenc az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amely összeg a képviselőnek kifizetésre került.

A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tíz millió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×