Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
314.6
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Ütközésben roncsolódott személygépkocsik Debrecenben 2024. március 4-én. A két autó összeütközött a Faraktár utcában, majd a járdára hajtott és több gyalogost elsodort. A balesetben heten sérültek meg, közülük egy nő életét nem tudták megmenteni, ő a helyszínen életét vesztette. Egy gyermeket és egy felnőttet életveszélyes állapotban, négy felnőttet pedig stabil állapotban, könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Már két halálos áldozata van a múlt heti debreceni balesetnek

A március 4-én történt szerencsétlenség második áldozata a Csokonai Színház munkatársa, az intézmény saját halottjának tekinti.

Múlt hét hétfőn két autó karambolozott a debreceni Faraktár utcában, az ütközés következtében a járművek a járdára sodródtak és több gyalogost is elütöttek, egy 55 éves nő a helyszínen meghalt - írja a Dehir.hu.

A lap kérdésére a Debreceni Egyetem Klinikai Központja akkor elmondta, a helyszínről két súlyos, életveszélyes sérültet szállítottak hozzájuk. Az egyik sérült egy gyermek volt, akinek az állapotáról a család kérésére nem adhattak felvilágosítást, a felnőtt sérültet akkor az intenzív osztályon ápolták, állapota stabil volt. A Debreceni Egyetem Klinikai Központjába szállított három könnyű sérült közül ketten ambuláns ellátás után hétfőn elhagyhatták az intézményt, egy sérültet a traumatológiai osztályon ápoltak.

A tragédiát egy 19 éves, friss jogosítványos lány okozta, aki a felüljáró belső sávján közlekedett. Sávot akart váltani, de nem vette észre a mellette haladó autót, nekicsapódott, majd ezután sodródtak a járdára.

Most, egy héttel később egy másik sérült is meghalt a kórházban: Hunya Szilvia, a Csokonai Nemzeti Színház titkára a szakszerű ellátás ellenére sem élte túl a balesetet.

A színház Facebook-posztban búcsúzott az elveszített munkatárstól:

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×