Infostart.hu
eur:
385.15
usd:
331.72
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Selective focus shooting on hand of Businessman giving pen to Partnership to sign contract agreement in document
Nyitókép: Getty Images/ wera Rodsawang

Novák Katalin elmozdítását hiányolja az ellenzék Orbán Viktor bejelentése után

Egymás után reagáltak az ellenzéki pártok a kormányfő által bejelentett alkotmánymódosítási kezdeményezésre a kegyelmi ügyben.

A miniszterelnök a Facebookon csütörtök délután bejelentette, hogy a pedofil elkövetőknek nem jár bocsánat, ezért alkotmánymódosítást nyújtott be, ami lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncslekemény esetén az elkövető elnöki kegyelmet kaphasson.

A döntés előzménye, hogy K. Endrét, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélte, miután a férfi az egyik gyermekáldozat nevében írt meg egy vallomást, ami arról szólt, hogy az igazgató elleni vádak kitalációk, vallomását a sértett visszavonja. Novák Katalin később végrehajtási kegyelemben részesítette a férfit.

A DK képviseletében Dobrev Klára, a párt EP-képviselője a Facebookon azt közölte: Orbán Viktor "mai videóüzenete nyílt beismerése annak, hogy Novák Katalinnak mennie kell.

"Egy vérszegény alaptörvénymódosítás nem elég, egyetlen dolog jelenthet megoldást, a köztársasági elnök azonnali leváltása.

Szégyen, hogy éppúgy, ahogy Novák Katalinnál, úgy ma Orbán Viktornál is elmaradt a szembenézés, a bocsánatkérés és a felelősségvállalás. Újra bebizonyosodott: a hatolom valójában nem a gyerekeinket védi, hanem a saját kutyájuk kölykeit" - fogalmazott Dobrev Klára.

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom nemrég megválasztott elnöke szerint Orbán Viktor kimondta, hogy Novák katalin egy pedofilsegítőnek adott kegyelmet, és "ennyi a lényeg". Hiányolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt az ügyben együttműködő Varga Judit és Novák Katalin elmozdításáról. Donáth Anna azt üzente a köztársasági elnöknek, hogy ezután méginkább le kell mondania és pénteken találkoznak a Sándor-palotánál, ahova a Momentum demonstrációt hirdetett meg.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese is a Facebokon reagált. Azt írta, hogy Orbán Viktor a pártja által benyújtott javaslat nyomán egy félmegoldással állt elő. Saját javaslatában ugyanis nemcsak a pedofilokra vonatkozott a tilalom, hanem a kapcsolódó ügyekben az őket segítőkre vagy a zsarolókra is.

Szégyennek nevezte, hogy olyan köztársasági elnöke van Magyarországnak, akinek nincs annyi erkölcsi érzéke, hogy ezeket az eseteket magától meg tudja ítélni.

A Jobbik a párt Faceook-oldalán jelentetett meg egy bejegyzést, amely szerint "az a köztársasági elnök, aki egy pedofil bűncselekményben bűnrészes ember számára kegyelmet ad, csak egy dolgot tehet: visszavonja azt és lemond!"

A Párbeszéd állásfoglalása szerint Orbán Viktor Novák Katalin kegyelmi döntésére reagáló videója nem más, mint színtiszta beismerő vallomás. A párt szerint bűnös az is, aki "az ilyen bűnözőket védi, az ügyüket elhallgatja, eltussolja, őket mentegeti, kegyelemben részesíti, kitünteti".

"Orbán Viktor mostani nyilatkozatával nem tesz mást, mint sokadik alkalommal gyáván megfutamodik egy menthetetlen ügy elől, miközben eddig védte a pedofil bűncselekményeket elkövető fidszeseket, Kaleta Gábort, Fohsz Tivadart és így tovább. Ez eső után köpönyeg, nem válasz arra, hogy Novák Katalin miért adott kegyelmet K. Endrének" - írták.

A párt követeli, hogy a mindenkori köztársasági elnök – így Novák Katalin is – indokolja meg a kegyelmi döntéseit; erről határozati javaslatot is benyújtottunk, továbbá követeli Novák Katalin azonnali lemondását.

Török Gábor politikai elemző pedig ezt a képet osztotta meg a miniszterelnök alkotmánymódosítási bejelentése után a Facebookon.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×