Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
316.64
bux:
153518.25
2026. szeptember 16. szerda Edit
Nyitókép: Pexels.com

Vasutasok Szakszervezete: "megfeküdhet" a vasúti személyszállítás

Több mint 150 mozdonyvezető és jegyvizsgáló eshet ki szeptember végétől a vasúti közlekedésből. A túlórakeret kimerítésével több helyen nem lesz, aki a mozdonyba üljön – közölte a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. Meleg János szerint a létszámhiány miatt jelentős menetrendi változásokra lehet számítani a budapesti elővárosi vonalakon. A MÁV-Start közölte, 200 óra feletti túlórát a társaság létszámának mindössze 5,8 százaléka ért el.

Szeptember végére 150-180 fő közötti mozdonyvezető és jegyvizsgáló érheti el a kollektív szerződésben és a Munka törvénykönyvében megengedett legnagyobb mértékű túlóra felső határát és eshet ki a MÁV-Start Zrt.-nél – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a Vasutasok Szakszervezetének elnöke.

Meleg János arra is rámutatott, hogy a vonattovábbítással foglalkozó szakemberek hiánya tovább is gyűrűzhet, hiszen ha az év hátralévő időszakában már nem vezethetnek, a többi mozdonyvezető túlóraszáma is elérheti a határt, így számos járat lemondása következhet be.

A probléma elsősorban nem a mellékvonalakat, hanem a budapesti és elővárosi szakaszokat érinti.

„Azok az emberek esnek ki, aki a fővonalon vagy a budapesti elővárosban közlekednek, hiszen a legtöbbet ők teljesítenek a MÁV-nál jelen pillanatban” – nyomatékosította a szakszervezeti vezető.

Meleg János emlékeztetett, 2015 környékén a szakszervezet egyszer már megkongatta a vészharangot, már akkor is jelezték, hogy milyen fejlesztésekre, beruházásokra lenne szükség a pályarehabilitáció és a mozdony- és kocsipark tekintetében, illetve a létszám kérdésében.

„Elment egy csomó idő, és most érzem ismételten azt, ha 2030-ra nem sikerül olyan mértékű utánpótlást biztosítani, akkor a mostani generáció, amely 2024-ben, 2025-ben, 2026-ban és 2027-ben el fog menni,

már olyan nagymértékű, hogy meg fog feküdni a vasúti személyszállítás”

– fogalmazott a szakember, megjegyezve: a 2030-ig hátralévő idő soknak tűnhet, de gyorsan elpörög.

Meleg János szavai alapján a mozdonyvezetők kérdése „kicsit másabb”, mint összességében a vasút egésze. Éveken keresztül, amikor még talán vonzó is volt a vasút, korlátozás volt a képzésben, ami vélhetően jó volt a munkavállalóknak, mert így szabályozták, hogy legyen kellő mennyiségű túlóra; aki akart, többet kereshetett, nem kellett másodállásba elmennie mondjuk kőműves mellé dolgozni – magyarázta a szakember. És csak akkor indítottak tanfolyamokat, amikor már nagyon nagy volt a gond.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint ez a mesterségesen fenntartott rendszer elhibázott volt, és sokkal előbb kellett volna tanfolyamokat indítaniuk, illetve most sem lehet tudni, hogy motorvonat-vezetőket, vagy mozdonyvezetőket akarnak kiképezni. Utóbbi ugyanis magasabb szintet igényel, ami hosszabb időt vesz igénybe.

A VSZ vezetője szerint

fennáll annak veszélye, hogy „hígulni fog a társaság”, és ezért az emberi mulasztás miatti balesetek száma is növekedhet,

ami elkerülhető lenne, ha a színvonal alá nem csúszna a képzés.

A MÁV cáfolja a keret kimerülését és nem enged a szakmaiságból

Az üggyel kapcsolatban a MÁV írásban válaszolt szerkesztőségünknek. Azt írták 200 óra feletti túlórát a MÁV-Start létszámának mindössze 5,8 százaléka ért el, a keret kimerüléséről tehát még korántsem lehet beszélni.

Mozdonyvezetőből (is) sokkal többre volna szükség és "tartalék valóban kevés van a rendszerben, de az őszi mentrendhez szükséges mozdonyvezetői alaplétszám biztosított a vasúttársaságnál". A szolgáltatásokat nem a kollégák túlóráztatásával, hanem a létszám bővítésével kívánják megoldani.

"Ennek érdekében igyekszünk vonzóbbá tenni a munkafeltételeket, egyrészt azzal, hogy minden lehetséges eszközzel igyekszünk tenni a bérek és juttatások versenyképességének megőrzéséért, másrészt pedig azzal, hogy folyamatosan a kor követelményeinek megfelelően könnyítünk a belépési feltételeken. A belépési feltételek könnyítésének és egyszerűsítésének csak egyetlen korlátja van: az utasbiztonság. Minden mozdonyvezetőnknek rendelkeznie kell azzal a szaktudással és gyakorlattal, ami az utasok biztonságos szállításához elengedhetetlen. Ebből nem engedhetünk" - írták. Megjegyezték, hogy 2023-ra összesen 13 mozdonyvezetői tanfolyam indítását tervezték, összesen 325 fővel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A hőségnek láthatatlan ára is van: így veszítünk a gazdasági teljesítményből

A hőségnek láthatatlan ára is van: így veszítünk a gazdasági teljesítményből

Az extrém hőség egyre inkább strukturális gazdasági kockázattá válik – derül ki az Allianz Research friss elemzéséből. Tölgyes Ágnes, az Allianz Hungária Zrt. fenntarthatóságért felelős igazgatósági tagja az InfoRádióban jelezte, 30 és 35 fok között minden további Celsius-fok átlagosan 3 százalékkal csökkenti az egy ledolgozott órára jutó gazdasági teljesítményt.

A NÖF új elnöke megakadályozná a műemlékek privatizációját

Kinevezték a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) élére Nagy Veronikát. A hazai műemlékegyüttesek legjelentősebb helyszíneit kezelő szervezet új ügyvezetője az InfoRádiónak hangsúlyozta: a jövőben meg kell akadályozni a műemlékek privatizációját.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×