Infostart.hu
eur:
385.82
usd:
330.68
bux:
118288.36
2026. január 13. kedd Veronika
Magyar és francia rendőrök járőröznek a Hajógyári-szigeten a 29. Sziget fesztivál első napján, 2023. augusztus 10-én.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Mindent cáfol a Szigetről erővel eltávolított magyar vállalkozó

Szerinte ő nem közszereplő, és az ügyben az alapvető személyiségi jogait is súlyosan megsértették, a vele szembeni intézkedések pedig nem voltak jogszerűek, szakszerűek, illetve arányosak.

Megszólalt annak a fiatal magyar vállalkozónak az ügyvédje, akit a szervezők rendőri segítséggel távolítottak el a Sziget Fesztivál területéről.

Mint ismertes (Sziget: drog, garázdaság és egy milliárdos balhézó – mérleget vont a rendőrség), egy magyar milliárdosnak nem önszántából kellett elhagynia a Sziget Fesztivál rendezvényét. Az akkori sajtóhírek szerint a fiatal vállalkozót a biztonsági őrök kísérték ki a rendezvényről úgymond a nem megfelelő viselkedése miatt. Ezt követően a bejáratnál posztoló rendőrökkel próbált megoldást keresni a helyzetre, ám végül előállították őt a rendőrök, miközben a karja is eltört.

A történtekről most ügyvédje, dr. Steiner Tamás adott ki hivatalos közleményt, amit eljuttatott a Pénzcentrum szerkesztőségéhez. A közlemény szerint:

"Alulírott, dr. Steiner Tamás ügyfelemmel, Szetlik Gergővel szemben 2023. augusztus 13. napján történt eseményekkel kapcsolatosan az alábbi Közleményt teszem.
A sajtóban megjelent állítások, híresztelések nem felelnek meg a valóságnak. Többek között, a hatósági iratok alapján megállapítható, hogy nem került sor megbilincselésre, az iratok nem tartalmaznak olyan tényt, adatot, mely szerint ügyfelem baráti, rokoni, ügyvédi kapcsolataival fenyegetőzött volna.
Ügyfelem felkarját eltörték. Az intézkedések nem voltak jogszerűek, szakszerűek, illetve arányosak. Meg kívánom jegyezni, hogy ügyfelem nem közszereplő, alapvető személyiségi jogait súlyosan megsértették.
A fentiek alapján a szükséges jogi lépések megtételre kerültek, valamint folyamatban vannak."
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

Tavaly őszre jelentősen csökkent a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítási termékekhez kapcsolt alacsony teljesítményű eszközalapok száma az MNB Etikus 2.0 intézkedési csomagjának köszönhetően. Ennek nyomán közel 3 százalékponttal nőtt a magas kockázati mutatójú eszközalapok hozama is - közölte a jegybank, felhívva a figyelmet: január 1-jétől a biztosítóknak a termékek egyedi teljes költségmutatóit is be kell mutatniuk az ügyfeleknek, és már a termékfejlesztés során megfelelő ár-érték arányú életbiztosításokat kell kialakítaniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×