Infostart.hu
eur:
356.27
usd:
312.7
bux:
140102.24
2026. június 30. kedd Pál
Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban tartott adományátadáson 2020. május 7-én. Hatvan teqballasztalt kaptak adományként magyarországi gyermekotthonok a Docler cégcsoport felajánlásaként.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Gattyán György: az ellenzéki összefogásnak lehetetlen összeszedni a kétharmadot a múltjával

A milliárdos üzletember már pártot is alapított, és úgy látja, neki van esélye a kétharmados győzelemre, nem az ellenzéknek. Miniszterelnök csak akkor lenne, ha más nem vállalja el a feladatot.

Gattyán György már pártot is alapított. Az üzletember a Forbesnak adott nagyinterjúban árult el újabb részleteket politikai terveiről.

A Legnagyobbvállalkozás.hu létrehozásával az volt a célja, hogy felkavarja az állóvizet. Úgy látja ugyanis, hogy a digitalizáció területén lehet huszárvágásokkal haladni, ez egy olyan kezdőlépés, motor, ami későbbiekben indikátora lehet a gazdasági fejlődésnek, most mégis alig foglalkoznak vele.

Kifejtette: a weboldal mellett neves előadókat hívnak majd Magyarországra, szakmai konferenciákat szerveznek, emellett pedig létre kell hozni egy, a digitalizációt elősegítő központot is, ahol az oktatást, kutatást folyamatosan fenntartják.

„Amennyiben erre a programra senki nem ugrik rá a magyar politikából, akkor – azt gondolom – van egy lehetőség, űr, káosz, meggyengülés, amelyre nekünk kötelességünk megfelelő válaszokat és megoldásokat találni. Tény, hogy ma több millió emberben ott a hiányérzet, hogy nem elég erős itthon a digitalizáció. Ha ezzel senki nem foglalkozik, és a változáshoz a politika is kell, akkor jó ütemmel ezzel most mi beléphetünk a politikába” – árulta el.

A 305 milliárd forintra becsült vagyonnal rendelkező Gattyán György hozzátette: a digitalizáció kérdésével most a Fidesznek kellene komolyan foglalkoznia, de elsősorban az ellenzéki összefogásra gondolt, mert ők nyitottabbnak tűntek. Azok után viszont, Friderikusz Sándor podcastjában bejelentette terveit, az ellenzék „bele állt”.

„Én éppen, hogy csak meglebegtettem, hogy van egy programunk, amivel érdemes lenne talán foglalkozni, majd

egy egészpályás letámadás indult ellenem úgy, hogy meg sem kerestek“

– nyilatkozta, hozzátéve, az ellenzéki részről azóta sem keresték. Mint mondta, nyitott a párbeszédre, nincs még lejátszva semmi.

Az online streamingpiacon erotikus oldalakkal meggazdagodó vállalkozó közölte, hogy már bejegyeztetett pártot, ám az még nem aktív és

most nem a pártépítés az elsődleges cél.

„Valaki azt mondta nekem, ha ma bárki jót akar tenni a magyarokkal, nem fogják elhinni. Én meg erre azt mondtam, hogy akkor kezdjünk ebbe bele.Nekem nincs hatalomkényszerem, nem kell azért politikusnak mennem, hogy támogatást nyerjek és pénzem legyen. Azt gondolom, ami most van, azaz a jelenlegi kormányzás, az ügyek intézése, nem jó, nagyon nem. Az ellenzéki összefogásban mindenkinek volt már ideje, kinek 30 év – Gyurcsány Ferenc –, kinek kevesebb, hogy letegyen valamit az asztalra. Márki-Zay Péter is polgármester egy ideje“ – fejtette ki, hozzátéve, hogy káosztól tart.

Gattyán György a kezdeményezésről megismételte, hogy most érzi magát olyan korban és olyan pozícióban, hogy belevágjon egy ilyenbe. „Elgondolkoztam rajta, mit raktam össze az életemben, és úgy voltam vele, hogy ha más nem,

most megkavarom az állóvizet. Ezért állok bele, nincs mögötte bonyolultabb indok.“

Arról is beszélt, miért nem indult el az előválaszton.

„Nem gondolom, hogy ma az emberek elhiszik, hogy nem a Demokratikus Koalíció (DK) a főnök ott. Ki a főnök? Miért kellett volna a DK elnökével egyeztetnem, ha ő már csinálja ezt tizenvalahány éve, és az eredményét mindenki a saját bőrén tapasztalta. Hat párt kitalálta, hogy ők az ellenzék és ők mondják meg, hogy mi legyen. Miért?“ – mondta. Kiemelte, hogy szerinte a jelenlegi erőknek a múltja nem azt bizonyítja, hogy komoly célokat képesek elérni.

A milliárdos szerint ahhoz, hogy legyőzhető legyen Orbán Viktor, kétharmad kell.

„Az összes többi ötlet olyan gondolat, amit remélem, hogy maguk az ellenzéki politikusok sem hisznek el. 50 százalékkal alkotmányt módosítunk? Mi lesz a kétharmados törvényekkel?

Kétharmadot az ellenzéki összefogás véleményem szerint sosem fog összeszedni. Nekem erre most nagyobb az esélyem.“

Úgy látja, az ellenzéki összefogásnak lehetetlen összeszedni a kétharmadot azzal a múlttal, amit cipel. „Nem azt mondom, hogy nekem lehet, hanem hogy sokkal több esélyem van rá, mint nekik“ – tette hozzá.

Gattyán György az interjúban úgy fogalmazott: teljesen mindegy, melyik múlt kormányoz.

„Az ellenzéki összefogás egy félreértés, kinek van ott valójában ereje? A DK-nak és a Jobbiknak. A többi párt 2 százalék körül van. Ennyit én három hónap alatt simán összeszedek, ők meg 4-8-12 év alatt érték el. Elnézést, hogy meg mertem jelenni. Minden tiszteletem Márki-Zay Péteré, de ő miért nem hisz magában? Ha hitt volna, elindul egyedül. Amiről én beszélek, az nem is politika, józan felnőtt gondolkodás. Nem látom a mostani pártok eredményeit egyik oldalon sem. Magyarország nem fog így előre haladni. Én ezt most megcsinálom.”

Hangsúlyozta, hogy lát esélyt a kétharmadra, mert olyan mértékű az elégedetlenség.

Kifejtette, hogy a Legnagyobbvállalkozás.hu-hoz legalább 106 embert felvesznek, és ha a párt is aktívvá válik, oda szintén szükség lesz 106 olyan emberre, akik képviselik a körzetüket és a politikai múltuk rendben van. A két csoport között viszont nem lesz átfedés. Nem politikusokra gondol, hanem képviselőkre, akik a helyi ügyeket ismerik.

Nem célja ugyanakkor, hogy miniszterelnök legyen.

„Nem vagyok politikai alkat. Ha úgy alakul, hogy nincs más, akkor – mint a folyamat elindítója – elvállalom ezt a szerepet. Az első intézkedésem az lesz, hogy vezessük be Magyarországon is, hogy miniszterelnök valaki csak maximum két ciklusig lehet, ugyanígy miniszter is. Ha valamiért, hát azért, hogy ezt bevezessem, elvállalnám, de csak négy évre, nem többre.“

Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.

Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája

Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításának általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Emelkedést láthatunk az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×