Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Nyitókép: GVH

Magukat fedték fel a kartellező cégek

Mintegy 135 millió forintos bírságot kell fizetnie három, mezőgazdasági gépekkel kereskedő vállalkozásnak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint a vizsgálat megállapította, hogy három, főként mezőgazdasági gépek és alkatrészek kereskedelmével foglalkozó vállalkozás, a Tempel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Normtec Kft. és a szlovák Premium Line s.r.o. jogsértő egyeztetéseket folytatott egyes hazai közbeszerzési eljárásoknál. A cégek legalább 16 különböző, mezőgazdasági és egyéb gépek beszerzésére kiírt tendernél hangolták össze ajánlatukat, így egységes és folyamatos módon felosztották egymás között a piacot.

A GVH jelezte: az ügy érdekessége, hogy

az eljárás önfeladással indult.

Az érintett cégek közül ketten is szinte egyszerre, néhány nap különbséggel fedték fel saját kartelltevékenységüket a hatósághoz benyújtott engedékenységi kérelemmel. Ennek lényege, hogy a jogsértésüket önként bejelentő és egyúttal bizonyítékokat szolgáltató cégek bírsága csökkenthető vagy akár teljesen elengedhető.

A vizsgálat azonban feltárta, hogy az önként jelentkező cégek nem folytattak jóhiszemű együttműködést a versenyhatósággal. A vállalkozások ugyanis csak eseti, elszigetelt egyeztetésekként írták le az összejátszásokat, de valójában minden egyes közbeszerzési pályázaton egyeztettek egymással, amelyen csak indulni tudtak, vagyis rendszerszerűen összehangolták a közbeszerzésekkel kapcsolatos tevékenységüket. Emellett letagadták a kartell írásos bizonyítékainak létét is, amelyek a GVH vizsgálata során utóbb mégis felbukkantak.

A cégek a hiányos és félrevezető tájékoztatás miatt nem részesülhettek a bírság önfeladóknak járó elengedésében vagy csökkentésben - közölte a versenyhivatal.

A GVH ugyanakkor honorálta egyebek mellett, hogy a két vállalkozás önként szolgáltatott be bizonyítékokat, valamint nem vitatta a feltárt tényeket. A jogsértő vállalkozások ezért kaptak együttesen mintegy 135 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot.

A hivatal közleményében hangsúlyozta: az engedékenység jelentős, akár 20-100 százalék közötti kedvezményt jelenthet a kartellek önkéntes felszámolását elősegítő cégeknek, ennek során azonban kiemelkedően fontos a hatósággal való jóhiszemű együttműködés. Ha ugyanis a vállalkozások engedékenységi kérelmeiket nem a teljeskörűségre törekedve, vagy félrevezető módon bocsátják a GVH rendelkezésére, akkor együttműködésük nem képes megfelelően szolgálni a közérdek érvényesülését - mutatott rá a GVH.

Címlapról ajánljuk
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!
Részletek

Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!

Reggel 6-kor országszerte megnyíltak a szavazófülkék. Lakcímkártyát idén már nem kell vinni, DÁP-on személyit bemutatni viszont nem érvényes. Tisztázottak a mozgóurna-igénylési szabályok. Reggel 6-tól este 7-ig – adott esetben még tovább – valamivel kevesebb mint 8 milliónyian adhatják le voksukat, de a levélszavazatokkal együtt akár 8,1 millió voks is lehetne 100 százalékos részvétel esetén. Igaz, 2022-ben is „csak” 69,59-es részvételi arány jött össze. Minden információ az országgyűlési választások lefolyásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×