eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány, az ellenzék szerint ez figyelemelterelés - a nap hírei

Az orvosok döntenek arról, ki milyen vakcinát kaphat 3. oltásra – mondta az emberi erőforrások minisztere. Bekerül a cseh alkotmányba a fegyveres önvédelemhez való jog.

Benyújtotta a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottsághoz a kormány. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a referendum öt kérdését. A kormányfő úgy fogalmazott: Brüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, és csak a közös népakarat tudja megvédeni az országot. Az ellenzéki pártok figyelemelterelésnek és felháborítónak tartják a miniszterelnök által bejelentett népszavazási kezdeményezést.

Népszavazást kezdeményez a főpolgármester is. Karácsony Gergely egyebek között azt bocsátaná országos népszavazásra, hogy a kínai egyetem helyett a Diákváros épüljön meg Budapesten, hogy a kormány ne adhassa el az autópályákat és hogy legyen általános, ingyenes antitest-szűrés 60 év felettieknek.

Jelenleg csak az egészségügyi dolgozók oltása a kötelező - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt: az orvosok dönthetnek arról, hogy a páciensek a harmadik dózis alkalmával milyen vakcinát kapjanak. Magyarországon 3 millió ember nem kérte még a védőoltást, az idős korosztály 15 százaléka nincs beoltva koronavírus ellen. A delta terjedését nagyon veszélyesnek nevezte és közölte: ismét megugrott Magyarországon a koronavírus reprodukciós rátája.

Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus járványnak, 56 embernél igazolták a kórokozót. 76 beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 35 ezer alá csökkent. A kormány augusztus elsejétől lehetővé tette a harmadik dózis felvételét is a járvány negyedik hullámának megelőzésére.

Szeptember 12-én délelőtt a Szépművészeti Múzeumban találkozik majd Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa. A katolikus egyházfő fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a zsidó közösségek képviselőit. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál.

Vizsgálatot indított a magyarországi szolgáltatók SMS-díjazásaival összefüggésben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A Gazdasági Versenyhivatal jelzései alapján Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas.

Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Nagydíjra, amely csütörtökön 9 órakor rajtol el Balatonfüredről. A résztvevőknek 48 órájuk van a légvonalban 155 kilométeres táv teljesítésére. A meteorológiai előrejelzések szélcsendes verseny várható.

Bekerül a cseh alkotmányba az ország állampolgárainak fegyveres önvédelemhez való joga. Csehországban erős ellenkezést váltott ki az Európai Unió igyekezete a törvényes fegyvertartás korlátozására a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással. Az ezt elutasító petíciót, amely most az alkotmány módosításához vezetett, több mint százezren írták alá.

Németországban négyszázmillió euró azonnali segélyt nyújt az árvizek által sújtott tartományoknak a szövetségi kormány. A pénzből a legsúlyosabb károkat háríthatják el. A berlini kabinet emellett megerősítette, hogy egy több milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását is tervezi.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×