eur:
395.04
usd:
366.05
bux:
65111.43
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Facebook/Kásler Miklós

Kásler Miklós: ismét megugrott Magyarországon a koronavírus reprodukciós rátája

Nagyon aggasztónak nevezte a koronavírus delta mutánsának terjedését Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjúban. Az emberi erőforrások minisztere szerint a járvány hazai alakulása attól függ, hogy hány embert ér még el a tömeges oltás. Beszélt a kötelező oltásról, a harmadik vakcina felvételének rendjéről és arról is, hogy milyen eredményt hozott a vakcinák hivatalos hatékonyságvizsgálata.

Tervezik-e, hogy az egészségügyi dolgozókon kívül például akár a pedagógusok, rendőrök vagy katonák számára is kötelező legyen az oltás?

Az egészségügyben dolgozókra a saját maguk és a betegek védelme érdekében kicsit más szabályok vonatkoznak, mint a társadalom többi tagjára. A harmadik oltás kötelezővé tétele ennek a szempontnak felel meg. Más foglalkozási csoportoknak az átoltása napirenden van, de az ő esetükben nem tesszük jelen pillanatban kötelezővé.

Ezzel a kérdéssel várhatóan később foglalkozik a kabinet?

Minden kérdéssel és minden felvetéssel foglalkoznunk kell. Ha Magyarországon is lenne negyedik hullám, akkor a megelőzés érdekében mindent meg kell tenni, minimalizálni kell a veszteségeket.

Ahogy azt a kormányfő is jelezte, ajánlatos lehet a harmadik oltás felvétele azok számára, akiknek ez indokolt. Mikortól lehet ezekhez hozzájutni?

Miniszterelnök úr három dologról beszélt. Egyrészt alapvetően fontos, hogy az indiai mutáns ellen az átoltottság szintjét növeljük, és elsősorban a 60 év fölötti korosztályban. Aki nem kapta meg eddig az oltást, a saját élete védelmében vegye fel. A másik megjegyzése arra vonatkozott, hogy mivel a fertőzés egyre inkább érinti a fiatal korosztályt, a 12 és 18 év közöttiek önkéntes oltása napirenden van. A harmadik, amiről a miniszterelnök úr beszélt, az a harmadik oltás kérdése. Egyetlen vakcina sem biztosít százszázalékos védelmet, és mivel folyamatosan csökken az ellenanyagszint, illetve az immunitás többi tényezőjének a hatékonysága az idő elteltével, a harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni.

Sokan aggódnak a legkisebbekért, de a 12 év alattiak esetében még nem nagyon ismerni eredményeket, kutatásokat. Vannak információik, hogy mikortól és esetleg melyik vakcinával lehetne a legkisebbeket is oltani?

Folyamatosan figyeljük a nemzetközi szakirodalom eredményeit. A 12 év fölöttiek esetében tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy az oltást el lehet kezdeni és folytatni lehet, 12 év alatt ilyen határozott evidencia nincs. Majdnem minden gyógyszergyártó cég vizsgálja ebben a korosztályban a vakcináció lehetőségét, és abban a pillanatban, amikor ez tudományosan bizonyított, Magyarországon is nagyon gyors lépések következnek.

Elhangzott az is, hogy harmadik oltásként érdemes lenne "keverni", egymással váltani az mRNS, illetve a vektor alapú vakcinákat. Ezzel kapcsolatban a Pfizer magyarországi vezetője és Karikó Katalin azt mondta, hogy az mRNS-t tartalmazó vakcinákat akárhányszor be lehet adni az előző oltás után és nem érdemes felváltani vektorvakcinákkal. Mi az ajánlás Magyarországon?

Karikó Katalin nyilatkozata rendkívül korrekt volt: a Pfizerrel ismételni lehet a vakcinációt. Azt azonban Karikó Katalin nem mondta, hogy a többivel ne lehetne ismételni. A gyógyszergyártóknak értelemszerűen megvan a saját szempontrendszerük, ugyanakkor a tudományos közvélemény egyre inkább afelé mozdul el, hogy az úgynevezett heterológ vakcinációt célszerű alkalmazni, mert a védettséget rohamszerűen, nagyon határozottan megnöveli. A tudományos álláspont az, és ebben nincs vita Magyarországon, hogy az mRNS-vakcinák után a másik kettőből, tehát vagy az elölt vírusvakcinákból vagy vektorvakcinából kell a harmadik oltást adni és fordítva. Meg fogjuk jelentetni a vakcináció irányelveit, szabadon hagyva az orvos mérlegelését speciális esetekre.

Lesz szabadságuk az orvosoknak, vagy akár a a pácienseknek a választásra?

Lehetnek olyan esetek, hogy jelentkezett valamilyen szövődmény vagy mellékhatás bármely vakcina esetében – az orvos, amikor a harmadik oltást elvégzi, ezeket figyelembe veheti.

Ha valaki most szeretne harmadik dózist felvenni valamelyik koronavírus elleni vakcinából, akkor jelezze ezt a háziorvosának, és a menete a szokásos lesz?

Az a rendező elv, hogy ugyanott végezzék el a harmadik oltást, ahol az első kettőt elvégezték. Magyarországon nagyon jelentős mennyiségű vakcina van, ezért a harmadik oltás esetében rendkívül nagy a szabadsága a magyar egészségügynek. Ismételten kiszelektálódnak olyan mutációk, amelyek veszélyesek lehetnek, és ezek között vannak olyanok is, amelyek az eddigi vírusellenes vakcinákat megkerülhetik. Nagyon aggasztó jelenségeket tapasztalunk: Izraelben egy hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma, pedig a két Pfizer-oltást a lakosság döntő többsége megkapta. Angliában öt hét alatt megötszöröződött a fertőzöttek száma, Hollandiában olyan meredek a fertőzés dinamikája, hogy egy hét alatt egységnyi lakosra vetítve utolérték Angliát. Dániában, Romániában rendkívül gyors a fertőzés emelkedése, de Horvátországot vagy Szlovéniát is említhetném. Minden tapasztalatunk az eredeti vírusfertőzésre, illetve a harmadik hullámot okozó brit törzsre vonatkozott. Az indiai mutáns ellen, amelyik agresszíven veszélyesebb, mint a brit volt, most gyűlnek a tapasztalatok, de általános megfigyelések, törvényszerűségnek vannak. Amikor bármit lép az operatív törzs javaslatára a magyar kormány, akkor ezekre támaszkodik. Magyarországon befejeződött egy felmérés, amely február 15. és május 15. között azt vizsgálta, hogy a kétszer átoltottak esetében a különböző vakcinák alkalmazása során hány újabb fertőzés jelent meg, és ennek alapján, nagyon megnyugtató módon, az az eredmény jött ki, hogy mindegyik vakcina a fertőzés ellen brit mutáns esetén 82 és 94 százalék között véd, a halálozás megelőzése szempontjából pedig 84-85 százalék és 96-97 százalék között véd.

A szennyvízminták elemzése jó előre megmutatja, hogy kell-e fertőzésektől tartani. Mit mutatnak a mérések, kell az indiai vagy a delta mutáns elterjedésétől tartani Magyarországon?

A szennyvíz víruskoncentrációja jelen pillanatban annyira alacsony Magyarországon, hogy az esetleges emelkedése abba a tartományba kerül, ami nem értékelhető. Ugyanakkor a másik nagyon lényeges az R-tényező, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött hány további embert képes megfertőzni. 17 nappal ezelőtt 0,6-ről emelkedni kezdett, hét nap alatt elérte az 1-et, és attól kezdve efölött van. Ha a magyarországi nagyon magas átoltottság mellett az R-tényező elindul, ez azt jelenti, hogy valamilyen eddig nem ismert, minden valószínűség szerint az indiai mutáns szaporodása jelenti a változást.

Mikor állhat vissza teljesen abba az üzembe a magyar egészségügy, amelyben a Covid előtt volt?

A magyar egészségügy minden fertőzöttet ellátott, szemben nagyon sok tőlünk nyugatabbra fekvő országgal, egyetlenegy beavatkozást, diagnosztikát, terápiás eseményt nem halasztott el abban az esetben, ha az elhalasztása az életet veszélyeztette volna vagy egészségromlást okozott volna. A halasztott beavatkozások végrehajtása előtt pedig megnyílt már a lehetőség több héttel ezelőtt. A továbbiakban, hogy milyen lesz a magyar egészségügy megterhelése, a járvány alakulásától függ, az pedig attól függ, hogy hány ember fertőződik meg, az pedig attól függ, hogy a tömeges oltást milyen mértékben lehet a továbbvinni. Mivel minden vakcina és egyéb körülmény rendelkezésre áll, a nem átoltottak egyéni felelőssége az, hogy mi történik velük. A kormány mindent megtett és mindent biztosított ahhoz, hogy a negyedik hullám megelőzése reális legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×