Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
322.79
bux:
148842.12
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Testkamerával és éjjellátóval is figyelik a horgászokat

Új csoport alakult, hogy rendszeresen ellenőrizze a vizeket Somogyban.

Az Infostart is beszámolt arról, hogy óriási pontyok értékesítése miatt két–két évre próbára bocsátott a Veszprémi Járásbíróság egy horgászt és orgazda társát. A férfinak a rendelkezések szerint a halakat méretükből adódóan a kifogás után vissza kellett volna engednie a Balatonba, ő azonban eladta egy halastó tulajdonosának. A 17 és a 28 kg-os pontyokat 345 ezer forintért értékesítették, valós értékük 190 ezerrel több volt.

Szabó János, a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetségének elnöke a Sonline-nak arról beszélt, hogy szükség van a hatékony védelemre, ennek érdekében március második felétől megyei halőrszolgálat működik majd. A csapat rendszeresen folytat majd ellenőrzéseket Somogyban.

A hivatásos halőrökön kívül a somogyi egyesületekből szolgálatra jelentkezők párban látják el a feladatot. Nem a nap 24 órájában dolgoznak, inkább a megelőzésre helyezik hangsúlyt. Megfelelő felszereléssel kívánják ellátni a csapatot,

a halőri autón és ruházaton kívül pályázati forrásból távcsövet, éjjellátót és testkamerát is vásárolni kívánnak.

„A somogyi horgászvizeken gyakran okoz gondot, hogy a horgászok nem írják be a kifogott halat. Máskor az jelent problémát, hogy több bottal horgásznak vagy nem vezetik megfelelően a fogási naplót. A halőrök közfeladatot ellátó személyek, s azt akarják, hogy mindenhol szabályos körülmények legyenek. Szövetségünknek a rendőrséggel is van kapcsolata, ezt megyei szintre szeretnénk kiterjeszteni” – emelte ki az elnök.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×