Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
305.81
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pixabay

Fenyő-gyilkosság: tagadta bűnösségét az egykori fővárosi főügyész

Tagadta bűnösségét Ihász Sándor egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben hivatali visszaélés miatt emelt vádban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) megtartott előkészítő ülésen.

A Fővárosi Törvényszék közleményben tudatta, hogy a PKKB előkészítő ülést tartott "abban a büntetőügyben, amelyben egy volt ügyész hivatali visszaélés bűntette miatt áll bíróság előtt".

A volt ügyészt azzal vádolják, hogy egy korábbi nyomozás alatt egy érintett védelme érdekében visszatartott olyan iratokat, amelyek bizonyítékul szolgálhattak volna az eljárásban. A vádlott az ügyészség szerint ezzel megszegte a hivatására vonatkozó szabályokat.

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le tárgyaláshoz való jogáról, így miután a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, a PKKB tárgyalásra utalta az ügyet. Márciusban bizonyítással, a vádlott kihallgatásával és lehallgatások felvételeinek lejátszásával folytatódik a büntetőper a PKKB-n - derül ki a törvényszék közleményében.

Az eljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2018 áprilisában gyanúsította meg Ihász Sándort.

A gyanú szerint Ihász Sándor 2017 októberében - amikor fellebbviteli főügyész volt - hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát ismerősétől, Gyárfás Tamástól. A médiavállalkozó-sportvezető - akit később a gyilkosság ügyében felbujtással vádolta meg az ügyészség - azért fordult a főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

A KNYF szerint a főügyésznek fel kellett ismernie, hogy a hanganyag leiratában foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a Fenyő-gyilkosság felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére Ihász Sándor - a vád szerint ügyészi kötelességét megszegve - nem adta át a bizonyítékokat a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

A KNYF 2020 márciusában emelt vádat a tisztségéből időközben felmentett fellebbviteli főügyész ellen hivatali visszaélés miatt.

Ihász Sándor mindvégig tagadta bűnösségét.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a gyilkosság miatt felbújtóként vádolta meg Gyárfás Tamást azzal, hogy Fenyő Jánossal fennálló üzleti, elszámolási viták miatt megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint Portik Tamás megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra Jozef Rohácot. Abban az eljárásban Gyárfás Tamás és Portik Tamás is tagadja bűnösségét.

A Demokratikus Koalíció 2020 szeptemberében közleményben tudatta, hogy Ihász Sándor lett a párt igazságügyi szakértője. Feladata kapcsolódik a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállításához, "a Polt Péter legfőbb ügyész által eltussolt bűncselekmények" vizsgálatához, és a kormányváltás utáni törvényes és jogszerű felelősségre vonásokhoz - áll a DK tavalyi közleményében.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×