Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
317.5
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Járművek haladnak az M3-as autópálya kisbagi pihenőhelyének közelében 2015. február 26-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Rengetegen nem vették még meg az újat, pedig vasárnap lejárnak a tavalyi autópálya-matricák

Csaknem 1,7 millió tavalyi matrica helyett nem vettek még ideit az autópálya-használók, noha a 2020-as jogosultságok jövő héttől már nem érvényesek – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.).

A közlekedők tavaly több mint 2,6 millió éves matricát vásároltak, sokan tehát az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást – írták. A már megvásárolt 2021-es matricák közül több mint 243 ezer országos érvényességű, 672 ezer pedig megyei.

Hozzátették, hogy a vasárnap nemcsak az érvényesség, hanem a kedvezmények miatt is fontos határidő. A NÚSZ Zrt. honlapjának tájékoztatása szerint a nagycsaládosoknak a kedvezményes matricavásárláshoz szükséges bejelentésüket minden évben meg kell újítaniuk. A közlemény az autópálya-matricák beszerzéséhez a cég honlapját javasolja, mivel azon keresztül kényelmi díj nélkül lehet vásárolni, és a bizonylatot, értesítést sem kell megőrizni.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×