Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.84
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Rimóczi László koronavírus-járványra utaló, védőmaszkot viselő csokimikulásai a cukrász lajosmizsei műhelyében 2020. november 9-én.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

A jelszó: vagy zöld, vagy maszk - helyi szigorítások

Sopron, Kecskemét, Szeged a parkok és zöldterületek kivételével mindenhová kötelezővé tette a maszkviselést. Budapest bonyolult feladat előtt áll. Újabb körkép.

A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt, így döntött a polgármester Sopronban, Kecskeméten és Szegeden is. Székesfehérváron főként a történelmi belvárosra érvényes a rendelkezés. A főváros vezetése még egyeztet a kerületekkel.

Ami a részleteket illeti, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, szerdától hatályos kormányrendelet szerint a 10 ezer főnél nagyobb település egyes közterületein kötelező a maszkviselés, a területek kijelölése a polgármester feladata. (Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületen a maszkviselés továbbra sem kötelező.)

Sopron polgármestere, Farkas Ciprián a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerda déltől a város egész területén kötelező maszkot viselni. Bejegyzése szerint ez alól csak a zöldterületek - különösen a parkok, a Soproni Parkerdő, az erdők, a játszóterek, a szabadtéri edzőparkok és a kutyafuttató - kivételek.

Kecskeméten csütörtöktől lesz kötelező lesz a maszk viselése valamennyi közterületen és nyilvános helyen - írta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a közösségi oldalán.

Székesfehérváron szerda éjféltől kötelező maszkot viselni a történelmi belvárosban, valamennyi közterületi, valamint nyilvánosan elérhető parkolóban, a buszmegállókban, az autóbusz- és vasútállomások egész területén,

a játszótereken a gyermeket kísérő felnőttek számára,

valamint a kutyafuttatókban a gazdák számára. Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatása szerint a város sportparkjai, sportolásra alkalmas területei nyitva vannak, de csak egyéni sportolásra használhatók.

Szegeden Botka László polgármester döntése alapján szerdától a város teljes belterületén kötelező a maszk viselése.

Tatabányán nem rendelték el a város teljes területére a kötelező maszkviselést, azt csak a piacokon, a termelői piacokon és a tömegközlekedési eszközökre várakozás közben kell hordani.

A fővárosban még nem született döntés. Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán azt írta: abszurd, hogy

Budapesten ezt a felelősséget a 23 kerületi polgármesterre terhelték,

mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni. "Mi mégis megpróbáljuk - egyeztetünk a kerületekkel, hogy a védekezés hatékonyságát közös szabályozással erősítsük" - tette hozzá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×