Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Toroczkai László polgármester a Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselővel az illegális migrációról tartott lakossági fórumon Ásotthalmon 2015. február 7-én.
Nyitókép: Rosta Tibor

Toroczkai László is koronavírusos

Megfertőződött a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki a honlapján számolt be a történtekről.

Azt írta, a háziorvos közölte vele, hogy a tesztje pozitív lett, "tehát éppen közelről ismerkedik" a koronavírussal. Megjegyezte, hogy a tesztet két nappal ezelőtt, az első tünetek jelentkezésekor csináltatta, majd önkéntes karanténba vonult.

"Ezúton is szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját, hiszen ugyanaz az ember tesztelt, aki vezette a mentőautót, és a laboratóriumokban is megállás nélkül elemzik a mintákat, most már tényleg rengeteg az eset. Hálásan köszönöm a munkájukat" - írta.

Közölte azt is, egyelőre jól van, eddig csak egy kis láz, később hőemelkedés, enyhe fejfájás, torokfájás jelentkezett.

Kitért arra, hogy a 2009-es H1N1-influenza már az első napokban is sokkal jobban megviselte. "Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen mindenkinek másképpen reagál a szervezete a vírusra, sokan teljesen tünetmentesek maradnak, de van, aki számára végzetes is lehet, mindez nyilvánvalóan immunrendszer-függő" - vélte.

Toroczkai László hozzátette, hogy mától még tíz napig karanténban lesz és otthonról dolgozik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×