Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart az egészségügyben történt változásokról és eredményekről az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. január 14-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kásler Miklós: az alapellátásba kerül át a kórházakból a diagnosztika nagy része

Kásler Miklós a járványról szólva – egyebek mellett – arra is kitért, hogy március óta két egészségügyi dolgozó veszítette életét koronavírus-fertőzés miatt, valamint hogy néhány tekintetben megelőztük a világot.

Kásler Miklós szerint olyan helyzetbe kell hozni az alapellátást, hogy a diagnosztika jelentős része oda kerüljön át, csökkentve ezáltal a várakozási időket a kórházakban. Mindennek a kulcsszereplői a családi orvosok lehetnek – tette hozzá az ATV testvérmédiumának, a Spirit FM-nek nyilatkozva –, a törvény erejénél fogva ugyanis lehetővé lehet tenni, hogy

ha van további szakvizsgájuk, akkor ezeket használhassák a praxisukban.

„Ennek legyen meg a műszerezettsége, és fizesse meg a biztosító.”

Mint magyarázta, egy kardiológus például, ha megvannak a műszerei el tudja végezni az EKG-t, a röntgenfelvételeket, laborokat értékelni tudja, nem kell a beteget elküldeni a kórházba esetleg 10–15 km-re, ami a leletek a 80 százalékának kiállításakor jellemző. „A 15-20 százalékot, amit nem tud értelmezni az orvos, digitálisan elküldi a következő ellátási szintre, ahol véleményezik, és visszaküldik. Tehát

nem a beteg utazik, hanem a lelet” – részletezte a tervet a miniszter.

Megelőzzük a világot

Mint ismert, a Richter szerdán jelentette be, hogy már gőzerővel gyártják Magyarországon a koronavírus elleni, remdesivir hatóanyagú készítményt. Múlt héten pedig egy másik készítmény, a favipiravir hatóanyagú gyógyszer klinikai vizsgálatát engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti Intézet. Kásler Miklós szerint

megelőztük a világot a heparin és megadott formában a szteroid alkalmazásában.

Megerősítette, hogy elindult mindkét gyógyszer generikumként való gyártása, azaz a termékek klinikai vizsgálata.

Az Emberi Erőforrások minisztere arról is szólt: augusztus végén, szeptember elején a járvány általában a fiatalabb generációt érintette, ez azóta megváltozott, a korosztály folyamatosan tolódik ki az idősebbek felé. „Jelenleg az 50–65 év közöttiek között a leggyakoribb a vírusfertőzés, az összes fertőzött kb. 40–45 százalékát jelentik, a 65 éven felüliek érintettsége 8–10 százalék között van” – mondta a miniszter. A fennmaradó százalékokat a 20–40 év közöttiek töltik ki.

Az iskolai fertőzésekkel kapcsolatban – Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRáiónak adott interjújával egybecsengően – megjegyezte, hogy a 6500 intézményhez képest nem éri el az 1 százalékot azoknak az iskoláknak, óvodáknak a száma, ahol bármilyen extra eljárásrendet kellett volna kialakítani.

Az Emmi vezetője azt is tudatta, hogy az egészségügyi dolgozók között nagyjából annyi vagy kevesebb fertőzött van, mint az első hullámban. És március óta

két egészségügyi dolgozó halt meg a vírusban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×