Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: police.hu

Ilyen kevésen múlik egy ember élete - figyelmetlenség, alkohol, vakmerőség, pech

A múlt heti 11 halálos közúti baleset majdnem mindegyike kicsi odafigyeléssel könnyedén elkerülhető lett volna. Így történtek.

Hogy az előző héten jó idő volt, a közúti baleseti statisztikákon is meglátszódott - hívja fel a figyelmet a Kreszváltozás.hu. 1264 ilyen jutott a hatóságok tudomására, ezekből 292 járt személyi sérüléssel, és 11 halálos baleset is történt - a tavalyinál "jobbak" a számok, a 2013-as "bázisévinél" nem.

  1. A portál beszámolója szerint a múlt heti első halálos balesetet Iharosberényben történt, szeptember 28-án hajnalban. Egy 44 éves férfi tehergépkocsival elütötte a vele azonos irányban, az úttest jobb szélén kerékpározó 53 éves férfit, aki meghalt.
  2. Nem sokkal ezután Budapesten, a XXI. kerületi Szent István úton egy 39 éves nő személykocsival egy, a kijelölt gyalogosátkelőhelyen átkelő 62 éves nőt ütött el.
  3. Hétfőre jutott a múlt heti harmadik halálos baleset is. Tét közelében, a 83-as úton kevéssel dél után egy 28 éves férfi tehergépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban a nedves felületű úttesten elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, lesodródott az úttestről és egy fának ütközött, belehalt.
  4. Boldogasszonyfa mellett a 67-es úton egy 18 éves férfi tehergépkocsival kikerülés közben nekiütközött egy 64 éves férfi által vezetett ELGO elektromos járássegítő mopednek, az idős férfi halt meg.
  5. Október 1-jén Pécsett kevéssel dél után egy 91 éves gyalogos nő egy buszmegállóban összeesett, így az útpadka melletti aszfaltra került. A megállóból éppen elinduló helyi járatú autóbusz a jobb lábán és karján áthajtott, nem élte túl
  6. Aznap még Kisar közelében, délután egy 48 éves férfi elvesztette az uralmát személykocsija irányítása felett, lesodródott az úttestről és fának ütközött, majd a gépkocsi kigyulladt. A sofőr a helyszínen meghalt.
  7. Szintén október elsején Babarc mellett kora este az 57-es úton, egy útkereszteződésben egy 42 éves külföldi férfi nyerges vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemben közlekedő, egyenesen továbbhaladni szándékozó 20 éves nő által vezetett személykocsival. A balesetben a személyautó utasa, egy 27 éves férfi a helyszínen meghalt.
  8. Október 2-án Tiszaalpár mellett, a délelőtti órákban egy vasúti átjáróban egy 31 éves férfi segédmotoros-kerékpárral piros jelzésnél ráhajtott a vasúti sínekre, ahol elütötte a személyvonat.
  9. Szintén vasúti átjáróban történt az aznapi második közúti haláleset is. Göd lakott területén, egy vasúti átjáróban, késő este egy 41 éves férfi gyalogos, a tilos jelzés ellenére lépett a sínekre.
  10. Október 3-án is két baleset történt. Az első Nagyszentjános közelében, az 1-es számú főúton, kevéssel dél után. Egy 26 éves nő személykocsival előzni kezdett, de úgy tért át az úttest menetirány szerinti bal oldalára, hogy a járművének előzését már megkezdte a korábban mögötte közlekedő 28 éves férfi, szintén személykocsival. Az összeütközés elkerüléséért a hátsó autó hirtelen irányváltoztatásra kényszerült, emiatt lehaladt az útpadkára, ahol a sofőr elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, majd visszasodródott az úttestre, ahol összeütközött a korábban mögötte közlekedő 53 éves nő vezette személykocsival. Ez utóbbi lehaladt az úttestről, nekiütközött egy fának, és felborult. A balesetben ez utóbbi autó sofőrje a helyszínen meghalt.
  11. A második aznapi halálos baleset Mezőhegyes mellett történt. Egy 35 éves férfi személykocsival lehaladt a menetirány szerinti bal oldali útpadkára, majd ellenkormányzást követően a menetirány szerinti jobb oldalon lehajtva egy fának ütközött és felborult. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt. Részeg volt és jogosítvány nélkül ült volánhoz.
Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

A költségvetést fellazító számtalan gazdaságpolitikai intézkedés ellenére stagnáló büdzsédeficit és az egész évet leminősítés nélkül megúszó magyar adósbesorolás - ez is egyfajta nézőpont. A másik pedig így hangozhat: az elvonóra ténylegesen el sem ment fiskális alkoholista állam, hitelminősítői figyelmeztetések és az igazi költségvetési elcsúszás csak most jön. Jól látható, hogy mennyire ellentmondásos volt ismét a költségvetési politika teljesítménye, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán. Az idei év egyik legérdekesebb és legfontosabb sztorija a Portfolio szerint a költségvetési ügyek voltak. A választási osztogatás már elkezdődött, de másképp néz ki, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×