Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.92
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Munkás az M0-s autóút átépítés alatt álló szakaszán, a Deák Ferenc hídnál 2019. március 5-én. Április elején megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Fordulat a Csömöri úti felüljáró ügyében

Egy évvel csúsznak a munkálatok, újratervezik a felújítást.

A Csömöri út – Drégelyvár utcai közúti felüljáró felújítását még tavasszal kezdték meg, de a kivitelező olyan, a hídszerkezetet érintő problémákra bukkant, hogy újra kell tervezni a munkálatokat, ezért

a munkálatok egy évvel csúsznak, jövő decemberre fejeződnek be

– mondta el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Tüttő Kata hozzátette, száz fővárosi híd és felüljáró szorulna felújításra, karbantartásra.

A fővárosi önkormányzat közleménye szerint a mintegy hárommillió négyzetméter út, száz kishíd, felüljáró és kétezer kilométernyi vízcső-hálózat felújításával van elmaradásban, mivel a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította e célra – fogalmazott Tüttő Kata. Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere a tájékoztatón kiemelte: várják, hogy a 4-es metrót meghosszabbítsák a Bosnyák térig, illetve Újpalotáig, így is kezelve a térség közlekedési problémáit. Tóth Imre, a XV. kerület városgazdálkodásért felelős alpolgármestere szerint a korábbi városvezetés büntette a kerületet, ami miatt nem tudtak elvégezni szükséges felújításokat; ennek következményeként részleges felüljáró-lezárásra kényszerülnek.

A közel fél évszázada épült, legutóbb 1989-ben felújított, a XIV. kerületi Csömöri utat a XV. kerületi Drégelyvár utcával összekötő felüljáró felújítására a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2019 decemberében kötött szerződést a Colas Zrt-vel nettó 778 millió forint összegben. A munkálatok 2020 áprilisában kezdődtek meg, de

a bontás során nem várt mértékű károsodásra derült fény: a vasbeton szerkezetek állapota a tervekben jelzettnél rosszabbnak bizonyult, így a kivitelezést felfüggesztették.

A Budapesti Műszaki Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékétől megrendelt szakvélemény szerint nagyobb beavatkozás szükséges, mint ami előre látható és tervezett volt, valamint a felüljárót 10-15 éven belül újjá kell építeni.

Az anyagvizsgálatok, a szakvélemény és a helyszíni szemle alapján a híd felszerkezetének műszaki állapota – egy-két lokális helytől eltekintve – nem látszik kritikusnak. A rosszabb állapotú keresztmetszetekre statikai ellenőrzés végzését rendeli meg a BKK, a vizsgálat várhatóan október végére készül el.

A híd alépítményei közül a hídfők és további legalább négy pillér állapota veszélyeztetheti a biztonságos forgalomátvezetést és a híd állékonyságát.

A hibák kialakulását a szigetelés tönkremenetele, az 1988-ban végzett felújítás technológiai hibái, valamint az elmaradt fenntartási munkák hiánya együttesen eredményezhették.

Ahhoz, hogy a következő 10-15 évben a híd biztonsággal tudja szolgálni a közlekedést, biztosítani kell a felszerkezet átázásból adódó károsodások tovaterjedését a hídgerendákban és az alépítményekben egyaránt. A hídfőket és a pilléreket méretezett acél állvánnyal alá kell támasztani. Az acélszerkezeti állványokat 10-15 év élettartamra szóló korrózióvédelmemmel kell ellátni. A fentieken túl javasolt az aláállványozott pillérek körbe falazása, vagy lezárása, elkerülendő a kialakuló zugok hulladékgyűjtő hatását. Ezen kívül a pillérek fejgerendáinak, a hídfőknek, valamint legalább a kritikusabb előregyártott tartók felületének kloridtartalom-csökkentő hatású impregnálóval történő bevonása szükséges.

A fenti megoldás mellett lesz idő a távlati tervek kidolgozására is, mivel korábban már megjelentek olyan elképzelések, hogy a híd helyett egy közös villamos/közúti aluljáróban kerülne átvezetésre a forgalom a vasúti vágányok alatt. Ez a kérdés a következő 10 évben tisztázható.

Jelenleg a BKK előkészíti a szerződés módosításához szükséges anyagokat, utasítást ad a vállalkozónak az állványzat mielőbbi elkészítésére és a Főváros októberi közgyűlésére előterjesztést készít a fedezet szükséges mértékű megemeléséről. A fenti intézkedések a jelenlegi szerződés értékéhez képest bruttó 344 millió forint többletkiadást jelentenek, melyről a Fővárosi Közgyűlés fog döntést hozni.

A híd várhatóan 2021 decemberében adható majd vissza a közúti forgalomnak.

A Főváros létrehozott egy hídállapot munkacsoportot, hogy a kezelésében lévő hidak állapotáról jelentést és intézkedési tervet készítsen a döntéshozók számára.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×