eur:
394.13
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fordulat a pilismaróti kavicsbánya ügyében

Visszavonta a Pilismarótra tervezett kavics- és homokbánya környezetvédelmi engedélyét, egyúttal elutasította a társaság engedély iránti kérelmének kiadását a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - tette közzé honlapján a település.

A tájékoztató szerint a kormányhivatal a korábban kiadott engedélyhez érkezett észrevételek vizsgálata után megállapította, hogy a tervezett bányanyitás nincs összhangban a község szabályozási tervében és a helyi építési szabályzatban rögzített előírásokkal. A hivatal földhivatali osztálya szerint a tervezett beruházás az átlagnál jobb minőségű termőföldet is érint, olyat, amelynek "más célú hasznosítása nem javasolt".

A Dunakanyarban fekvő, kétezer lakosú község képviselő-testülete és polgármestere augusztus elején lemondott. A testület közleményében azzal indokolta távozását, hogy "nem kíván továbbiakban a bányanyitáshoz szükséges településrendezési terv módosításában semmilyen döntést hozni vagy falugyűlést összehívni".

Pilismarót lakói néhány hete tudták meg, hogy a Duna-parti lakóházak szomszédságában, 122 hektáron külszíni sóderbányát nyitna egy vállalkozás, amely az engedélyeket már meg is szerezte a bányatelek kialakítására.

A kitermelés megkezdéséhez a képviselő-testületnek módosítania kellett volna a településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot. A lakók népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, hogy megállítsák a szerintük jelentősen környezetkárosító beruházást.

A feltett kérdés hitelesítését a helyi választási bizottság megtagadta, indoklása szerint a megfogalmazás nem egyértelmű, eldöntése településrendezési szakértelmet igényel a válaszadóktól.

A községben november 8-án lesz az időközi választás.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×