Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.52
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Gyalogos kel át egy zebrán szakadó esőben, kezében egy esernyővel.Forrás: Getty Images/fcafotodigital
Nyitókép: Getty Images/fcafotodigital

Elütött két tinilányt a zebrán – videó

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki Sárváron teherautóval ütött el két 16 éves lányt a zebrán a vád szerint.

A baleset idején, este eső volt, így rosszak voltak a látási viszonyonk. A vádirat szerint a vádlott a városban úgy közelítette meg a zebrát, hogy nem észlelte, hogy azon már megkezdte az áthaladást a két lány, akiket elütött. A balesetben az egyik lány súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett el – közölte honlapján az ügyészség.

A baleset azért következett be, mert a vádlott

megszegte a KRESZ egyik alapvető rendelkezését, azaz nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogosnak.

A járási ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, vádiratában pedig pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta. Az ügyben a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Az esetet térfigylő kamera is rögzítette, a videót itt megnézheti.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×