Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
318.8
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: hyperjet.hu

Sok még a kérdőjel a Hyperjet-ügy körül

A rendőrség mindent rendben talált annál a szupermotorcsónaknál, amelyik az innovációs tárca szerint nem rendelkezett az összes engedéllyel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) állattikára az elmúlt év novemberében azt közölte, „a személyszállító kishajó üzemeltetője a Balatonra vonatkozó üzemeltetési engedélyt mostanáig nem kért és nem kapott, míg a belügyminiszter idén januárban azt tudatta: „a Balatoni Vízi-rendészeti Rendőrkapitányság a hajót többször ellenőrizte, amelyek során szabálysértést nem észlelt” – olvasható a Népszavában, hozzátéve, hogy a két tárca ugyanarról a hajóról fogalmazta meg álláspontját.

Mint arról az Infostart is beszámolt, miközben a Balatoni Turizmus Szövetség illetékese szerint helye van a Balatonon az új vízi attrakcióknak,

a szakmai szervezetek már tavaly nyáron kritizálták

a Siófokról induló, vízsugár meghajtásos, 880 lóerős Hyperjet működtetését. Az akár 90 kilométer per órás sebességre, forgásos, merüléses attrakciókra képes jármű 30 perces élménye 7000 forintot kóstál.

Az eltérő álláspontok ismeretében a Népszava mindkét minisztériumtól magyarázatot kért a jogértelmezés-különbségre. Tájékoztatásuk szerint a Belügyminisztérium – illetékesség hiánya miatt – továbbította a lap kérdéseit az ITM-hez. Az innovációs tárca pedig újfent részletesen indokolta álláspontját, miszerint a vízi-közlekedésről szóló törvény alapján a korlátozás alá eső területen „belső égésű motorral hajtott kishajó és csónak csak a hajózási hatóság által kiadott üzemeltetési engedéllyel közlekedhet.” Ilyen engedélyt pedig nem kért, így nem kapott az üzemeltető, akinek jelezték is a hiányosságot.

Másként érvelt a lapnak a Hyperjetet működtető vállalkozó. Egyetértett a tárcával, hogy kishajó és csónak csak a hatóság által kiadott engedéllyel közlekedhet, csakhogy a Hyperjet nem ebbe a kategóriába sorolandó. Így Koller Tibor szerint nem volt szükség a minisztérium által említett engedélyre, és jogszerűen működtek.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×