Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.92
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Járókelők kelnek át a zebrán a VI. kerületi Bajcsy Zsilinszky úton. „Mindenki gyalogosnak születik” címen országos közlekedésbiztonsági kampány indult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kezdeményezésére.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Naponta három gázolás a zebrán

Az idén már 810 embert ütöttek el a magyarországi gyalogátkelőhelyeken.

Székely Sándor független országgyűlési képviselő tette fel a kérdést az Országos Rendőr-főkapitányságnak, hogy milyen gyakoriak a gázolások a kijelölt gyalogátkelőhelyeken, és a válasz megdöbbentő: 2018-ban országosan 1079 esetben, 2019. november 19-ig pedig 810 esetben történt gyalogosgázolás kijelölt gyalogátkelőhelyeken.

Ennél is legsújtóbb adat, hogy a balesetek közül 2018-ban 30, 2019-ben pedig 29 eset volt halálos kimenetelű, tehát az idén várhatóan többen veszítik életüket ott, ahol a szabályok szerint elsőbbségük lenne.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága idén tavasszal már lebonyolította a Zebra-terv elnevezésű kampányát. Az akció célja volt, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívja fel a figyelmet.

Az országgyűlési képviselő, aki egyben a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke is, olyan törvényi szabályozást szeretne, amely meghatározná azokat a minimumszabályokat, amelyeknek az ország összes gyalogátkelőhelyének meg kell felelnie.

A főbb követelései:

  • Az utcai közvilágítási előírástól 30 százalékkal nagyobb fényerővel megvilágított gyalogátkelőhelyek
  • Országos gyalogátkelőhely-újrafestés
  • Minden lámpás átkelőhelynél hangos jelzéssegítő kialakítása
  • A lámpás gyalogátkelőhelyek adatbázisának Google Maps/Waze-integrációja
  • 40 km/h-s sebességkorlátozás minden oktatási intézmény (bölcsi, ovi) 300 méteres sugarú körében a gyalogátkelőhelyeknél.
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×