Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.66
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ferenc pápával találkozott Soltész Miklós

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hivatalos római látogatása során november 27-én részt vett a pápa szokásos szerdai általános kihallgatásán a Szent Péter téren, majd személyesen is találkozott az egyházi vezetővel.

A Szentatyának egy, a Magyarország Kormánya támogatásával megújult templomokat bemutató kiadványt adott át.

Az államtitkár a pápa ázsiai útján elmondott, a béketeremtés fontosságát hangsúlyozó beszédére utalva elmondta: a magyar kormány azzal tud hozzájárulni a szeretet és a béke civilizációjának építéséhez, ha a közösségeket támogatja. Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány a nemzet szellemi és lelki megújulása szempontjából fontosnak tartja a templomok felújítását, valamint az egyházi közfeladat-ellátást és a gyermeket nevelő családok támogatását. Ennek a politikának már látszanak a gyümölcsei, hiszen az elmúlt években Magyarországon nőtt a házasságkötések száma, az abortuszoké és a válásoké viszont jelentősen csökkent - mondta az államtitkár.

"Továbbra is óvjátok az életet és a családokat!"

- válaszolta Ferenc pápa, aki örömmel fogadta az államtitkár szavait.

Soltész Miklós beszámolt arról is, hogy a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagy megtiszteltetés és lehetőség Magyarország számára, melyre a magyarok örömmel készülnek.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×