Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.64
bux:
149652.23
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Nyitókép: Pixabay.com

Rambóversenyt tartanak a Bükkben katonáknak

Nemzetközi versenyen mérettették meg magukat a katonai felderítők a Bükk-hegységben. A verseny több helyszínen, embert próbáló körülmények között zajlik a héten, és egyfajta gyakorlat is egyben. A felderítőket ugyanis sokszor az ellenséges csapatok állásai mögé dobják le ejtőernyővel, és maguknak kell tudni tájékozódni, túlélni a nehéz helyzeteket.

A katonáknak többek között két, óriási harcjárműabroncsot kell cipelniük, majd kézigránátot kell hajítaniuk egy kisebb gumikerék közepébe, húsz méterről. Amíg a hatfős csapatból be nem talál mindenki a célba, addig nem mehetnek tovább a következő akadályig. Pedig nem nagyon kívánkozna oda a földi halandó, hiszen egy emelkedőn kell feljutni a hegyoldalba, de nemcsak úgy egyszerűen, hanem egy kúszófolyosón át, teljes menetfelszereléssel.

A nap - amit a Magyar Nemzet cikkírója ott töltött - egy késdobásos feladattal kezdődött, öt méterről kellett eltalálni a célt, majd le kellett küzdeni egy kötélhidat a tíz kilogrammos teljes menetfelszereléssel.

A mai Rambóknak ezután egy sebesültszállítást kellett imitálni, vagyis az egyik társukat kellett elszállítani egy következő pontig, akinek eközben természetesen nem volt szabad segítenie a többieket, mozdulatlannak kellett maradnia.

Ezt követte annak a gyakorlása, hogyan visznek utánpótlást a katonáknak egy műveleti területen a mélységi felderítők. Két, a versenyen homokkal megtöltött lőszeresládát kellett átcipelni két kilométeres távolságra súlyvesztés nélkül.

Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×