Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pxhere

Csúszik a dinnyeszezon

Július első napjaiban már kapható lesz a magyar dinnye. A szakemberek jó esztendőre számítanak, noha az időjárás nem volt kegyes – írja a Magyar Nemzet.

Június utolsó, illetve július első napjaitól jelenhet meg nagy mennyiségben a magyar dinnye, az időpont az átlagos szezonkezdethez képest egy-két hetes csúszást jelent. Ennek oka, hogy az ültetés után a szokásosnál hűvösebb volt – mondta a lapnak Ledó Ferenc. A FruitVeB elnöke szerint ugyanakkor a kánikula felgyorsíthatja az érést, mivel a dinnye fejlődését segíti a forró és száraz időjárás.

A szervezet vezetője szerint eddig

biztatók az idei dinnyeszezonra vonatkozó kilátások, ám több problémával is meg kell küzdeniük a termelőknek.

A csapadékos május miatt az ültetvények gyomosak, a gyomlálást pedig kézzel kell elvégezni. Szintén fontos feladat a növényvédelmi munkák elvégzése, mivel a gombásodás a dinnyét is érinti – sorolta.

Régóta arra ösztönzik a termelőket, hogy az ültetés időszakát húzzák szét, ne egyszerre ültessék a növényt. Ez a piaci viszonyok miatt előnyös: július 15-ig jellemzően a spanyol és a görög dinnyék uralják a piacot, de július közepétől a mediterrán országokban leterem a dinnye, ezért azt követően már a magyar termés jelenik meg az exportpiacokon is, így a belső kereslet kielégítése mellett már a kivitelt is szem előtt kell tartani. Ha a termőterületek jelentős részén idejekorán érik meg a dinnye, az már problémát jelenthet az értékesítésnél. Ledó Ferenc szerint

nem várható az idén túlkínálati időszak.

A görögdinnye termőterülete némileg csökkent: míg tavaly 4300 hektár körül alakult, addig az idén négyezer hektáron termesztik a szezonális növényt. A termőterület Békés megyében csökkent, elsősorban a munkaerőhiány miatt, ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében némileg nőtt. Átlagosan évi 180–230 ezer tonnát takarítanak be a termelők, idén ¬várhatóan 200 ezer tonna körül alakulhat a termés.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×