Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Infostart

Molnár Csaba: minden megsemmisült a DK leégett irodáiban

A párt ügyvezető alelnöke megerősítette, annyit tudnak, hogy az épület alsó és az ötödik emeletén is kiütött egy-egy tűz, de a tűzoltóság egyelőre nem tudja megmondani, hogy van-e összefüggés a két eset között.

Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettűzben - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke. Molnár Csaba azután tartott sajtótájékoztatót a Teréz körúti épület előtt, hogy a párt néhány tagja felmehetett a kiégett tetőtéri irodákba. A politikus azt mondta,

az eszközeik és használati tárgyaik vagy elégtek vagy a lezuhanó gerendáktól, illetve az oltóvíztől semmisültek meg.

Az EP-képviselő közölte: még mindig csak annyit tudnak, hogy az épület alsó és az ötödik emeletén is kiütött egy-egy tűz, de a tűzoltóság egyelőre nem tudja megmondani, hogy van-e összefüggés a két eset között.

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy

a Demokratikus Koalíció által kezelt adatbázisokat és személyes adatokat nem az épületben lévő szervereken tárolták, ezért azok biztonságban vannak,

a könyveléseik és irataik azonban megsemmisültek. A politikus hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék munkatársai éppen az elmúlt héten kértek iratokat tőlük, azokat már átadták. Azt is elmondta, hogy az irodáikban több kortárs művészeti alkotást is kiállítottak, ezek egy vagy kettő kivételével teljesen megsemmisültek.

Szintén elégett az összes, a közvetlen főpolgármester-választásért, valamint az európai ügyészség felállításának érdekében gyűjtött aláírásuk is.

Molnár Csaba köszönetet mondott azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek felajánlották, hogy megosztják velük irodáikat, de nem élnek a felajánlással, mert nem férnének el. A DK központja több mint harminc alkalmazottnak adott helyet, ők átmenetileg a Képviselői Irodaházból, illetve otthonról folytatják munkájukat, amíg nem találnak új épületet, amit ki tudnak bérelni. Az ügyvezető alelnök megköszönte a felajánlott adományokat is. Egy kérdésre felelte, hogy még nem tudják, hogy mikor és mennyit fog fizetni a biztosító, ezért az adományokból a működésükhöz leginkább szükséges eszközöket veszik majd meg.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×