Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay.com

Menhely Alapítvány: nincs mindenkire felkészülve a hajléktalanellátó-rendszer

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabályi változás az egész társadalom érdekét szolgálja.

Hétfőtől szabálysértésnek számít az életvitelszerű közterületi tartózkodás, így várhatóan azon hajléktalanok ellen, akik a hatósági felszólítás hatására sem veszik igénybe a menhelyek valamelyikét, eljárást fognak indítani. Mindez az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint az egész társadalom érdekét szolgálja, hiszen

célja, hogy ne legyen utcán éjszakázó hajléktalan és az állampolgárok zavartalanul használhassák a közterületet.

A politikus sajtótájékoztatón elmondta: számítanak a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek együttműködésére annak érdekében, hogy az új feladatként felmerülő igényeknek emberségesen és eredményesen tudjon megfelelni az ellátórendszer.

Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke azonban nemrég az InfoRádiónak nyilatkozva rámutatott, hogy idén nagyobb nyugtalanság övezi a téli krízisidőszakra való felkészülést, mint korábban.

„Az alkohol- és drogfüggők, a különböző pszichiátriai betegségekkel és fogyatékkal élők befogadására nem igazán van felkészülve az ellátórendszer”

– hívta fel a figyelmet a szakértő, hozzátéve, ezeknek az embereknek az ellátása szakemberek hiányában szinte lehetetlen. „Nem tudjuk, hogy ezeket a speciális ellátóhelyeket hogy hozzuk létre vagy hogy működtessük” – tette hozzá.

Amint nemrég Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ismertette, a kormány várakozásai szerint az országosan 9800 szálláshelyre minden rászorulót be tudnak fogadni, Győri Péter azonban úgy látta, hogy ez a szabálysértési módosítás hatálybalépésével már kevés lehet.

A kormány nemrég 300 millió forintos többletet rendelt a hajléktalanellátásra fordítható kerethez, és várhatóan szintén hétfőtől négy órával meghosszabbítják a hajléktalan emberek számára fenntartott nappali melegedők nyitvatartását, hogy illeszkedjen az éjszakai menedékhelyek nyitvatartásához és a nap 24 órájában el tudják látni a rászorulókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×