Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és delegációjának vezetője nyilatkozik a sajtó képviselőinek az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás után az Országházban 2018. április 25-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Gulyás Gergely: a kormánypártok most Tarlós István döntésére várnak

Az önkormányzati rendszer vagy a budapesti közigazgatás szerkezetének módosításáról nincs döntés és a Miniszterelnökséget vezető miniszter szándékot sem lát erre. Gulyás Gergely minderről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Gulyás Gergely az IndoRádió Aréna című műsorában azt mondta: elméletileg a hátralevő egy évben még lenne idő módosítani, de erről most nincs szó.

A miniszterelnök felkérte Tarlós Istvánt, hogy legyen a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, Tarlós István pedig csak közvetlen választás esetén indul újra. A kormánypártok most az ő döntésére várnak – tette hozzá.

Három-négy éven belül várhatóak a budapesti kórházfejlesztési program első eredményei, amelyeket már a betegek is érzékelni fognak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely az Inforádió Aréna című műsorában ilyennek nevezte a Szent János kórházat, amely nem súlyponti kórház lesz, de sürgősségi ellátást is nyújtani fog.

Hozzátette: a hozzáértők szerint akár öt év múlva elkészülhet az újonnan épülő szuperkórház is, ahol például csak egyágyas szobák lesznek. Ez 1,2 millió ember ellátásáról fog gondoskodni.

Hangsúlyozta, hogy kórházat nem fognak bezárni a fővárosban, az más kérdés, hogy melyik milyen funkciót fog ellátni.

Gulyás Gergely megerősítette, hogy készül a Budapest 2030 fejlesztési program. Az a cél, hogy a jövő év első felére elkészüljön a koncepció, a munkába be akarják vonni a budapestieket.

Álhírnek és rémhírnek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a Honvédkórház sürgősségi osztályán tömegesen mondtak volna az orvosok. Kijelentette: olyan problémák biztosan nem voltak az osztályon, amilyenekről a sajtó írt.

Pénteken felmondott a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője, Zacher Gábor, aki azt mondta, hogy 12 kollégája is beadta felmondását. A szakember azt nyilatkozta, hogy a betegellátást veszélyeztette az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az elmúlt években kialakult a kórházban.

Nem lát esélyt az európai uniós költségvetés elfogadására az európai parlamenti választásokig a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely az Inforádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy a következő bizottságnak kell új tervezetet kidolgoznia, mert a jelenlegiről nincs esély a megállapodásra.

Elmondta: a britek kilépésével 13 százalékkal csökkennek a befizetések, és azt kell eldönteni, hogy a tagállamok növelik hozzájárulásukat, vagy kevesebb pénzt osztanak szét. Hangsúlyozta, ugyanakkor hogy a terheket egyenlően kell szétosztani.

A miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország érdeke, hogy megegyezés szülessen a brit kilépés feltételeiről. Hozzátette: a megállapodás nélküli brexitnek közvetett, de negatív hatása lenne Magyarországra.

A teljes Arénát megnézheti, illetve meghallgathatja, ha ide kattint.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×