Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
322.44
bux:
144696.67
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pxhere

Kiperelték a halálra fagyottak számát

Korábban első fokon pert nyert A Város Mindenkié csoport az Országos Rendőr-főkapitányság ellen, ezért a rendőrségnek ki kellett adnia az elmúlt évek fagyhalálokra vonatkozó statisztikai adatait. A statisztikákat a héten továbbította a rendőrség.

A rendőrség azért nem volt hajlandó eddig kiadni az adatokat az AVM-nek, mert szerintük semmilyen jogszabály nem kötelezi őket az adatok kezelésére, ezért nem léteznek erre vonatkozó információk.

A 444.hu beszámolója szerint a rendőrségi adatbázis két kategóriát különböztet meg, a „gyaníthatóan kihűlés miatt elhunytakat” és a „hatósági eljárás által megállapítottan kihűlés miatt elhunytakat”. A kettő közt az a különbség, hogy az egyik esetben még nem zárult le a haláleset vizsgálata, a másikban már igen.

  • Közterületen, azaz utcán a 2016-2017-es télen gyaníthatóan 20 ember fagyott meg, megállapítottan pedig 35.
  • Magánterületen, azaz nagyrészt a saját lakásában gyaníthatóan 79 ember fagyott meg, megállapítottan pedig 125.

Azaz 2016 október 15-től 2017 március 1-ig összesen 259 ember fagyott meg Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×