Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Mobilparkolás telefonszáma olvasható egy parkolóautomatán Budán, a Dózsa György térnél 2012. augusztus 3-án.
Nyitókép: Földi Imre

Parkolási őrület Zuglóban

Komoly gondot jelent a zuglóiaknak a tavaly szeptemberben bevezetett fizetős parkolási rendszer. Sokan nem tudják megfizetni a második autó után kötelező 70 ezer forintot.

Az elmúlt években Zugló Budapest egyik P+R parkolójaként működött, ami sok szempontból megnehezítette a kerületben lakók életét. Zuglót majdnem minden irányból olyan kerületek veszik körül, ahol már van fizetős parkolás – mondta Karácsony Gergely 14. kerületi polgármester. Zuglóban már 2008 óta tervezték a fizetős parkolás bevezetését, amely végül az ő polgármestersége alatt valósult meg. Mint mondta, olyan rendszert próbálnak kialakítani, amely nem veszteséges az önkormányzat számára.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy

újabb parkolási övezetek kialakítását kezdeményezték a Fővárosi Önkormányzatnál, mert ahol még nem vezették be a parkolást, ott az átparkolás miatt nem javult a helyzet.

Egy zuglói lakos úgy véli, nagy gondot jelent, hogy az önkormányzat bevezette a fizetős parkolást Zuglóban, mert ezzel gyakorlatilag az ott élőket szorították ki a saját környezetükből.

Az InfoRádiónak nyilatkozó Dvorszki Zsolt szerint ott, ahol már él a fizetős parkolás Zuglóban, üresek az utcák, ez pedig annak köszönhető, hogy a lakók nagyon kis része kapott parkolási engedélyt.

Drága a parkolási engedély

A legtöbb kerületben a helyben lakók ingyenesen használhatják a parkolási zónákat, ami Zuglóban is így van, de van egy fővárosi irányadó rendelet, amelyet minden kerület a saját adottságaihoz igazít.

"Nálunk a fővárosi irányadó rendeletet úgy ahogy van ráhúzták a kerületre, semmiféle felmérés és egyeztetés nem volt a lakosság körében"

- állítja Dvorszki Zsolt.

A férfi azt is meghökkentőnek tartja, hogy csupán 3600 engedélyt adtak ki egész Zuglóra, miközben ennél jóval több autó van a kerületben. Hozzátette, a zuglóiak 30-40 százaléka albérletben lakik, nekik pedig semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy parkolási engedélyt szerezzenek.

Az ott lakóknak gyakorlatilag lakásonként egy autóra jut engedély, miközben egy családnak általában két autóra van szüksége. A másodikra 70 ezer forintba kerül egy éves engedély.

Dvorszki Zsolt szerint a parkolási problémákat az önkormányzat fokozta, ugyanis azok a lakók, akiknek szükségük lenne második engedélyre, azt vagy anyagilag nem engedhetik meg maguknak, vagy nem akarják megvenni.

"Az ilyen autók nagyon sok helyen nem az agglomerációból érkeznek, azért parkolnak ott, mert nincs engedélyük a fizetős övezetekre"

Dvorszki Zsolt példaként a Sportcsarnokot és környékét említette, amit rendezvények idején ellepnek az autók, az ott lakóknak hiába van engedélyük, az otthonuktól csak kilométerekre tudnak leparkolni.

Lakó-pihenő övezet lenne a megoldás?

Dvorszki Zsolt szerint a megoldás az lenne, ha a kis utcákat lakó-pihenő övezetté nyilvánítanák, ami 0-24 órás védettséget jelentene, és csak azokat az autókat kellene ellenőrizni, amelyeken nincs matrica.

Karácsony Gergely polgármester ugyanakkor elmondta, már többször módosították a helyi parkolási rendeletet azért, hogy még több kedvezményt adjanak a zuglóiaknak. Ugyanakkor megfontolandónak tartja azt a civil javaslatot, amellyel mérsékelnék a helyi lakosok második autója utáni parkolásért fizetendő 70 ezer forintos díjat. A kérdéssel foglalkozó munkacsoport érdemben fogja vizsgálni a javaslatot – ígérte a kerületvezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×