Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Új magyar sikerbor formálódik

Új magyar sikerbor formálódik

Már kilencedik alkalommal lehet februárban különleges furmintokat kóstolni. A Furmint Február ötletgazdája szerint a fajtát a külföldiek is keresik, ezért nagy lehetőségek rejlenek a határon túli értékesítésben.

Kézdy Dániel, a Furmint Február ötletgazdája elmondta: minden bortermelő ország ugyanazokra a piacokra próbál betörni, így nagy a verseny a termelők között. Az InfoRádiónak azt is mondta, hogy a furmint azonban jó helyzetben van, mert

a külföldi fogyasztók a helyi fajtákat és a különlegességeket keresik - azokat a borokat, amik meg tudják mutatni a terroir, vagyis a termőhely jellegzetességeit.

Ráadásul számukra a furmint neve jól kiejthető. Érdemes tehát a furmint külföldi értékesítésével foglalkozni, költeni a marketingre, mert az értékesítés már növekedésnek indult.

A kereslet növekedésével bővül a furmint termőterülete is. Az emberek a furminthoz elsősorban Tokajt vagy a Somló környékét kötik, de már egyre több területen telepítik a Balatonnál, illetve olyan borvidékeken is nő az ültetvények száma, ahol kevés volt belőle korábban - például a Mátrában is. 

Azok a termelők, akik minőségben és hosszútávban gondolkodnak, minőségi ültetvényeket telepítenek, megfelelő klónokkal. 

Új magyar sikerbor formálódik

„Korábban 2-4 ezres tőkeszámokban dolgoztak Magyarországon, míg mondjuk egy nyugat-európai csúcsültetvényen 1 hektárra vetítve 10 ezer tőke volt. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy

az az ideális, ha egy hektáron belül minél több tőkéről minél kevesebb szőlőt tud leszedni egy termelő.

Nagyon fontos, hogy a mennyiség egy hektáron belül nagyobb legyen: a mostani korszerű ültetvények már 5-6 ezer tőkénél is kezdődnek Magyarországon” – mondta Kézdy Dániel. Hozzátette: fontos, hogy ahogy az évek folyamán tönkremennek bizonyos tőkék, az ültetvény vegyessé válik a tőkék pótlásával.  Lényeges, hogy a régieket azonos klónokkal pótolják - vagy esetleg újratelepítsék -, hogy az ültetvények egységessé váljanak: azonos időben lehessen a tőkékről szüretelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×