Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Illegális örökbefogadások Magyarországon - a rendőrség is figyel

Illegális örökbefogadások Magyarországon - a rendőrség is figyel

Jelentős összegeket kért egy házaspár azért, hogy örökbe adja születendő gyermekét – egy kereskedelmi tévé rejtett kamerés felvétele szerint. Ez súlyos bűncselekménynek számít Magyarországon.

Az utóbbi időkben egyre több olyan esetről lehetett hallani, ahol a szülők a nem várt gyermeküket több százezres, sőt ötmillió forintos, úgynevezett „fájdalomdíjért” adták tovább.

Ez esetben gyermekkereskedelemről lehet beszélni, ami rendkívül kockázatos –

mondta Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány elnöke az InfoRádiónak. 

Az alapítvány elnöke elmondta, már több alkalommal is jelezték a pénzért való örökbeadásokat a minisztérium felé, sőt a rendőrséggel is kommunikáltak már, amiből az derült ki, hogy a hatóságok is tudnak ezekről az esetekről. Maga az alapítvány azonban önmagában nem tud mit tenni, tette hozzá. 

„Messze nincs annyi örökbe fogadható gyermek és főleg csecsemő korú, vagy újszülött korú, mint ahányan várakoznak újszülött babára. Ez okozza ezt a helyzetet” – mondta az alapítvány vezetője. Hozzátette, zömében kétségbeesett 40 év fölötti házaspárok azok, akik nem akarják kivárni a hivatalos várakozási időt, és inkább illegálisan fogadnak örökbe.

Budavári Zita szerint az örökbefogadó szülök elsősorban azt akarják, hogy a gyermek egészséges és ne roma származású legyen. A biológiai szülők nem mindig fogalmaznak meg elvárásokat – bár volt arra is példa, hogy azt akarták, a gyerek vallásos neveltetést kapjon.

A nyílt örökbefogadásoknál a civil szervezet a szülésig nem szól az örökbefogadóknak. 

„Akkor van a probléma, amikor a terhesség harmadik trimeszterében a házaspár és a biológiai szülő már megismerkednek egymással” – mondta az alapítvány vezetője, aki  számos olyan esettel találkozott már, ahol az örökbefogadók az utolsó trimesztert végig finanszírozzák, de a szülő a gyermekét már nem mutatta meg nekik. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×