Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
307.94
bux:
137311.82
2026. április 17. péntek Rudolf

Nyugat-Európában már halálos áldozatokat is követelt a szélvihar - a nap hírei

A környezetvédelmi hatástanulmányokra vár a kormány az M0-ás nyugati szektorának megépítése előtt. Tárgyalni akar a Bálna eladásáról a főváros a kormánnyal.

Az M0-ás nyugati szektorára vonatkozó környezetvédelmi hatástanulmányokra vár a kormány, ezért egyelőre a nyomvonalról nincs döntés - mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a kormányinfón arról is beszélt, hogy a kormány jóvá hagyta a Budapest-Kolozsvár gyorsvasút tervtanulmányát, következő ülésén pedig megtárgyalja a ferihegyi gyorsvasút ügyét. A miniszter közölte: a kabinet két héten belül dönt a CSOK-ot érintő adminisztratív könnyítésekről. Lázár János kitért arra is, hogy februárban dönthet az Országgyűlés az illegális bevándorlás elleni újabb törvénycsomagról. A Stop-Sorosnak nevezett törvénycsomagot a kormany.hu-n nyilvánosságra hozták, körülbelül három hétig lehet véleményezni.

Rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági bizottság és az Országgyűlés is, az ellenzéki pártok szerint titokban befogadott 1300 menekült ügyében. A bizottsági ülést jövő csütörtökre hívta össze a testület szocialista elnöke. A Jobbik pedig rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett, ehhez összegyűjtötte a szükséges támogatást.

A pakisztáni keresztények és más vallásúak egyre romló helyzetéről tárgyalt az unió vallásszabadságért felelős különmegbízottjával a miniszterelnök. Jan Figel az aktuális vizsgálatok eredményéről tájékoztatta Orbán Viktort.

A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországon kiegyensúlyozott és tartósan magas ütemű a gazdasági növekedés, és a kedvező folyamatok fennmaradását a külső környezet is támogatja. Varga Mihály az Amerikai Közgazdasági Társaság elnökével folytatott találkozóján beszélt erről.

A kormánnyal tárgyalnának a Bálna eladásáról Budapest vezetői, ehhez kérnek felhatalmazást a Fővárosi Közgyűléstől. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint a Bálna Kereskedelmi és Kulturális Központ iránt heten érdeklődtek. Korábban a kormány bejelentette, hogy megvásárolja a központot a Magyar Turisztikai Ügynökség részére.

A Magyar Honvédség fejlesztésével a kormány szeretné nagyobb biztonságban tudni a magyar embereket és a térséget - jelentette ki a honvédelmi miniszter. Simicskó István a katonai attasék újévi fogadásán az egyik legnagyobb biztonsági kihívásnak nevezte a tömeges illegális migrációt.

Nyugat-Európában már halálos áldozatokat is követelt a térségen végigsöprő szélvihar. Az óránkénti 120-130 kilométeres sebességű széllökésekkel érkezett ítéletidő fákat csavart ki, tetőszerkezeteket rongált meg és elektromos vezetékeket szaggatott le.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Nem tart igényt a Tisza Párt a korábbi ciklusokhoz hasonló arányú parlamenti alelnöki pozíciókra, és megígérte: véget ér a pénzszórás a parlamentben, erről számokat is nyilvánosságra hozott. Sulyok Tamás korrektségére számít abban, hogy először vele közli az alakuló ülés és a miniszterelnöki eskütétel napját, az eskütétel egyébként a Szent Korona előtt lesz, elhangzik a székely és a magyar Himnusz is. Kiderült: Kármán András pénzügyminiszter lesz, Kapitány István pedig gazdasági. Megerősítette Magyar Péter azt is, hogy már folyamatban van a megválása EP-képviselői mandátumától, így tudja csak letenni a hivatali esküt miniszterelnökként.

Magyar csúcskatonák indultak Faranciországba

Az Orion 2026 nevű gyakorlat áprilisi szakaszában NATO-parancsnokság alatt több ezer katona, mintegy 1800 harcjármű, több tucat helikopter és több száz pilóta nélküli eszköz gyakorlatozik együtt. Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke csütörtökön utazott el Lille-be, ahol informális egyeztetéseket folytat vezérezredesekkel, NATO-parancsnokokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.04.17. péntek, 18:00
Dobrowiecki Péter
Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×