Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.55
bux:
121641.43
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kellemetlen helyzet alakult ki az egyik fővárosi strandon

Kellemetlen helyzet alakult ki az egyik fővárosi strandon

A 40 fokos kánikulában kétszer is kiszorultak az egyetlen, felnőtteknek nyitott medence feléből a vendégek, mert azt a strand bérbe adta egy sportiskolának. A Paskál strandnak egész éves szerződése van a céggel.

"A legnagyobb kánikula közepén, péntek délután a zuglói Paskál strandon az egyetlen úszómedence felét nem használhatják az emberek, mert ott sportiskolás gyerekek játszanak, edzenek" - hívta fel a figyelmet az InfoRádió egyik olvasója. 

Elmondása szerint a gyerekmedencében a hőségriadó idején heringekként állnak az emberek, aki pedig türelmetlen volt és a medence többi részén nem fért a vízhez, az a gyerekeknek lezárt terület szélén próbálta a vízbe lógatni a lábát. Ebből azután feszültség alakult ki, amit később a helyszínre érkező fürdővezető-helyettes igyekezett oldani, türelemre kérve a vendégeket.

A medence felét napi kétszer másfél órára valóban igénybe veszi egy sportiskola, akivel a fürdőnek egyébként egész éves szerződése van. Év közben több cég is úszás- és vízilabdaoktatást folytat a strand medencéjének egy részén, nyáron pedig sporttábor zajlik, és ezért

általában 10.00 és 11.30, valamint 15.00 és 16.30 között csak a fél úszómedencét használhatják a vendégek.

Olvasónk arra panaszkodik, hogy amikor szóvá tették, hogy miért nem tájékoztatják belépéskor a vendégeket, azt a választ kapták, hogy "Ki van írva a bejáratnál."

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél lapunkkal közölték: az egész évben zajló oktatások és a tábor foglalkozásainak idejére a látogatók türelmét kérik. Hozzátették, hogy a helyzet a hőségriadó miatti megnövekedett vendégforgalom (több mint 3000-en váltottak jegyet ma a strandra) és a Dagály strand lezárása miatt éleződhetett ki. 

Közölték azt is, hogy az aktuális információk a fürdő honlapján is fent vannak - mi cikkünk elkészültekor nem találtuk meg, csak egy közleményt arról, hogy ilyen oktatások indultak.

Sporttáborokat egyébként a Római és a Palatinus strandon is tartanak, illetve korábban a Dagályon is voltak hasonló foglalkozások.

A hőségriadóra való tekintettel augusztus 1. és 6. között BGYH strandjai (Palatinus, Paskál, Római, Csillaghegyi, Pünkösdfürdői) tovább tartanak nyitva.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×