Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Új pénz Magyarországon

Új pénz Magyarországon

A Helyi Pénzek Országos Szövetségének elnöke úgy véli: hamarosan jöhetnek az elektronikus lokális fizetőeszközök, amelyek komoly lökést adhatnak a kezdeményezésnek.

Igaz, hogy folyamatos az érdeklődés a helyi pénzek iránt, és konkrét eszközként a balatoni korona, a Bocskai-korona, a soproni kékfrank és a tokaji dukát elterjedt, működik, ám nem azzal a lendülettel, mint az indulásnál – nyilatkozta a Magyar Időknek a Helyi Pénzek Országos Szövetségének elnöke.

Varga István elmondta: évekkel ezelőtt – amikor a különböző helyi pénzek megjelentek – még magasabbak voltak a banki kamatok. Vagyis előnyös volt, ha a forint kamatozott, s közben a helyi pénzt használták. A kamat drasztikus csökkenésével azonban ez a rövid távú előny mára eltűnt.

Új pénz Magyarországon

Az elnök hozzátette: az a gondolat pedig a legtöbb emberből hiányzik, hogy „nem külföldről vásárolok, hanem a helyi vállalkozót, a szomszéd gazdát támogatom, mert nekem is az a jobb, ha másokat segítek”. Varga István úgy véli: ez Nyugaton inkább működik, de mi felelőtlenebbek vagyunk. A lokálpatriotizmus a szavak szintjén létezik, tettekben nem nyilvánul meg. Ennek az elnök szerint az lehet az oka, hogy mivel Nyugaton jobb az életminőség, az emberek fogékonyak a kellő gondosságra is. Nálunk a megélhetési nehézségek elvonják az emberek figyelmét.

Hozzátette: nemcsak a jóléti államoknál működik jól a helyi pénz, hanem a harmadik világ egyes országaiban is. Említett egy brazil példát, ahol egy települést elárasztott a szemét. Az önkormányzat helyi pénzt bocsátott ki, amivel a gyűjtött szemetet fizették ki. Az utalványon az emberek buszjegyet vásárolhattak, és ennek köszönhetően el tudtak menni más településekre dolgozni. Később a város az elérhető szolgáltatásokat bővítette ezzel a fizetőeszközzel.

Varga István kitért arra is, hogy a helyi pénzek elektronizálhatók, az elektronikus pénz forgalomba helyezésének sincs akadálya, már van ilyen, csupán nem helyi jelleggel. Az új érdeklődőknek már ezt a megoldást ajánlják, mert úgy látják, hogy a jövőben ez lesz a fejlődés iránya.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×