Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.78
bux:
121702.25
2026. január 16. péntek Gusztáv
Hiller István: az MSZP nem ugrik, lépeget

Hiller István: az MSZP nem ugrik, lépeget

Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja új internetes kampánya az elmúlt napokig több mint 1 millió 600 ezer embert ért el, ami kétszerese a szocialisták táborának. Hangsúlyozta: az MSZP-nek egy olyan közép-európai szociáldemokrata párttá kell válnia, amely egyszerre képes nemzetben és Európában gondolkodni.

Növelheti az MSZP támogatottságát, ha árnyékkormányt hoz létre, vagyis a különböző témákat egy-egy ember jeleníti meg nyilvánosan a választás előtti időszakban - mondta Hiller István. A szocialisták választmányának elnöke hozzátette, egy ilyen testület felállítása szerinte leghamarabb ősszel lenne célszerű.

Az MSZP nem tudja felvenni a versenyt a kormány, és a Jobbik kampányainak méreteivel, mert nem rendelkezik hozzá elegendő forrással – mondta Hiller István. Az MSZP választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában először beszélt arról is, a szocialisták új internetes kampánya hány embert ért el.

Mint mondta: pártja új internetes kampánya az elmúlt napokig több mint 1 millió 600 ezer embert ért el, ami kétszerese a szocialisták táborának.

Ez nem jelenti a szavazók számának megduplázódását, csak annyit, hogy elérték a passzív, a szocialistáktól esetleg korábban elfordult választókat is – mondta Hiller István.

Hozzátette: szerinte ilyen lépésekkel lehet megalapozni a támogatottság növelését,

"mert a mi esetünkben ugrás nincs, lépések vannak".

Egy párt kormányzóképessége a tartalmi mondanivaló és a személyi megjelenítés együttese – mondta a szocialista politikus, hozzátéve, fontos, hogy legyen világos, érthető és egyértelmű program, és olyan emberek, akik ezt meg tudják jeleníteni – vagyis Hiller István egy – úgynevezett – árnyékkormány felállításának hasznáról és lehetőségéről is beszélt.

Az első feladat azonban a hivatalos miniszterelnök-jelölt állítás, amiről a végső szót a párt kongresszusa mondhatja ki – mondta Hiller István, az MSZP választmányának elnöke az Inforádió Aréna című műsorában.

Arról is beszélt, hogy a májusi kongresszus elé kerülnek az MSZP nemzetpolitikai elképzelései, amelyek nem egy választásra szólnak, hanem a párt politikai hitvallása lesz – monda Hiller István. Az MSZP választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, azt szeretné, ha a párt folyamatos változáson esne át.

Hiller István szerint

az MSZP-nek egy olyan közép-európai szociáldemokrata párttá kell válnia, amely képes nemzetben és Európában egyszerre gondolkodni.

A szocialisták választmányának elnöke azt is mondta, hogy a demokratikus oldalon valamifajta tömbösítésnek meg kell jelennie, felvállalva a szociáldemokrata, liberális vagy más irányokat, azt azonban nem tudta megmondani, hogy a választások előtt vagy után történhet-e ez meg.

Hiller István jelezte, az országos választmány, mint a stratégia alkotás központi intézménye, olyan kabineteket hozott létre neves gondolkodókkal, akik a párt jövőbeli irányának meghatározásán dolgoznak. Az országos választmány elé került másfél hónappal ezelőtt az általuk készített írásos javaslat, amelyet a testület elfogadott.

Ez jövő hónapban a kongresszus elé kerül – mondta Hiller István, az MSZP választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×