Infostart.hu
eur:
380.53
usd:
322.58
bux:
130443.45
2026. február 3. kedd Balázs

Ez okozza sok magyar halálát, de jön a változás

Indul a Nemzeti Szívprogram, amelynek elsődleges célja, hogy a magyar lakosság mintegy felének halálát okozó szív- és érrendszeri betegségeket visszaszorítsák - mondta az InfoRádióban Merkely Béla, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója.

Gyakori, hogy a szívizom terhelés következtében kialakult szűkület hatására oxigénhiányos állapotba kerül, ez az iszkémiás szívbetegség állapota – ismertette Merkely Béla. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója hozzátette, van azonban egy sokkal veszélyesebb formája, amely Magyarországon

évente körülbelül 25 ezer esetben fordul elő, ez a heveny szívizominfarktus.

„Ha az oxigénhiányos állapot hirtelen lép fel, azonnal életet veszélyeztető állapotot okozhat, ami hirtelen szívhalált vagy a szívizom jelentős funkciós károsodását okozza.”

A Nemzeti Szívprogram ennek a kutatásával foglalkozik, Merkely Béla elmondta, létrehoznak egy kutatólaboratóriumot.

„A program egyik témája az iszkémiás szívbetegség és ezen belül a heveny szívizominfarktussal kapcsolatos kutatások, a másik a szívelégtelenség, azaz a szívizom elégtelen működéséből adódó klinikai problémák vizsgálata.”

Merkely Béla elmondta, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikájának vezetésével létrejött egy kutatási konzorcium. Az igazgató jelezte, a hazai

lakosság több mint 50 százaléka valamilyen heveny vagy krónikus szív- és érrendszeri betegségben hal meg,

ezért a projektnek nagy a tudományos és népegészségügyi jelentősége.

„Létrehozunk egy kutatási infrastrukturális központot, amely sejt-, szövet-, kisállat-, nagyállat szinten vizsgálhatóvá teszi ezeket a szívbetegségeket. Másrészt modern képalkotó technikai – CT-, MR-, PET-CT-, szívultrahang-vizsgálatok – fejlesztések történnek, amelynek informatikai hátterében egy úgynevezett strukturált leletező adatbázis áll.”

Ez lehetővé teszi, hogy a szívultrahangos vizsgálatok leleteiből tudományos megfigyeléseket is készítsenek – mondta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója.

„Strukturáltan lehet például számos speciális infarktusos esetet egyszerre vizsgálni, nagy vizsgálatba bevonni, adatokat kiértékelni.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

NATO-főtitkár Kijevben: megvan a terv katonák küldésére Ukrajnába

A békemegállapodás megkötése után Ukrajna azonnal fegyveres erőket, repülőgépeket és haditengerészeti támogatást kap azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek beleegyeztek a segítségnyújtásba – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben tartott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×