eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Ezt mondta Tarlós az újabb metróleállásról

A 3-as metró felújított szerelvényei esetében is igaz az, hogy az ilyen bonyolult felújításoknál és üzembe helyezéseknél a kezdeti kisebb hibák elkerülhetetlenek - mondta Tarlós István főpolgármester.

Közölte, a hétfőn forgalomba állított felújított orosz metrószerelvényben először egy visszajelző lámpa hibásan jelzett - nem az ajtókkal volt a hiba -, péntek reggel pedig "satufékezett" a szerelvény.

Egy-két ilyen hiba még nem zárható ki az első hetekben, de aztán ezek majd megszűnnek

- tette hozzá Tarlós István, megjegyezve, hogy április végéig öt felújított szerelvény közlekedik majd a 3-as metróvonalon.

Római part 

A római-parti védmű vizsgált nyomvonalaival kapcsolatban a főpolgármester azt hangsúlyozta: a kérdés az, hogy az egyik nyomvonalon a védmű felépítése a másikhoz képest mennyibe kerül és van-e fedezete, továbbá az, hogy a 70 hektár "sorsára hagyása mekkora felelősséggel jár".

Műszakilag - mint az az összehasonlító tanulmányban is szerepel - mindkét, a Nánási út - Királyok útja és a part menti nyomvonalon is felépíthető a védmű

- jegyezte meg.

A védműnek a Nánási úti - Királyok útjai nyomvonalon történő felépítése hétmilliárd forinttal többe kerülne - közölte.

Tarlós István elmondta azt is, hogy az összehasonlító tanulmány a parti védvonal mellett foglalt állást.

Arról tovább kell folytatni a párbeszédet, hogy a part funkcionálisan hogyan nézzen ki, de a védmű megépítése tovább nem halasztható - jelentette ki, jelezve, hogy hét éve véleményeket hallgatnak az ügyben.

Hangsúlyozta: a védmű építésénél nem az a helyzet, mint a Városligetben, ahol bármeddig lehet húzni az időt, mert ott az időhúzásnak "sem emberi életben, sem vagyonvesztésben semmiféle kockázata nincsen". A védmű esetében más a helyzet.

"Semmi mást nem akarunk, mint megvédeni Budapest egyetlen teljesen védtelen szakaszát"

- fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: a Fővárosi Közgyűlés a következő ülésén dönt majd a nyomvonalról.

A főpolgármester "alattomos, gonosz" vádnak nevezte, hogy tönkre akarnák tenni a Római-partot.

Béremelések

Az önkormányzati szektor béremeléseiről szólva arról beszélt, hogy szerinte a jelenlegi állapot "tarthatatlan".

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul a jövő hét elején levélben, amelyben a kormány segítéségét kéri az önkormányzatok nevében.

Az előállt problémával kezdeni kell valamint,

"ilyen nincs, hogy vannak első- és másodrendű köztisztviselők és közalkalmazottak"

- mondta Tarlós István, tarthatatlan állapotnak nevezve, hogy az állami cégeknél béremeléseket kapnak, az önkormányzatiak pedig ebből kimaradnak.

Közlekedés, KRESZ, büntetések

Azzal kapcsolatban, hogy Budapesten egyes helyeken, ahol korábban évtizedekig megszokott forgalmi rend volt, KRESZ-táblákat helyeztek el, és szabálytalan autós kanyarodás miatt kamerák felvételei alapján ötvenezer forintos bírságot szabnak ki sok esetben, Tarlós István azt mondta:

a jelenleg rendelkezésére álló információk alapján arra biztatja azokat, akik így - csak a kamerafelvétel alapján - büntetést kapnak, hogy ne fizessék be.

A szabályozás szerint ugyanis a kamerák felvételei alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni - mutatott rá.

Közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak.

Hajléktalanok

Tarlós István szólt arról is, hogy az V. kerületben a 49-es villamos végállomásánál három hajléktalan ember "rendezkedett be", és ezzel a jelenlegi jogszabályok alapján semmit nem tudnak csinálni, nem tudnak védekezni ellene. Ma csak az nem kap ellátást Budapesten, aki nem fogadja el - hangsúlyozta, majd közölte: a "szociális magatartás megfelelő kontrollja mellett"

kell olyan jogosítvány, hogy az ilyen állapotok felszámolhatóak legyenek.

Dagály

Kérdésekre válaszolva azt mondta, a Dagály úszókomplexummal kapcsolatban a személyes álláspontja az, hogy

a főváros ne vegye át a vizes világbajnokság után,

mert a főváros lehetőségei mellett nem lesz nyereségesen üzemeltethető.

Tarlós István szólt arról is, szerinte nincs realitása annak, hogy Rolling Stones-koncert legyen a vizes világbajnokság nyitórendezvényén, és nem is lát ma erre alkalmas budapesti helyszínt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×