Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Váratlan törvénymódosítót nyújtottak be Lázárék

A kereskedelmi korlátozás a Heinekennek és a San Pellegrinonak jönne kifejezetten rosszul.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes módosíttatná az önkényuralmi jelképek tilalmáról szóló törvényt, és így gyakorlatilag megtiltanák ezen jelképek kereskedelmi használatát. 

módosítót ma nyújtották be, és az indokolása szerint "az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely — a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben — magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél".

A törvény értelmében ezentúl tilos lenne „Magyarországon horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet haszonszerzés céljából felhasználni, megjeleníteni vagy önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesíteni”.

A törvény szigorítaná a Btk.-t is, hogy aki a tiltást megszegi, börtönt kaphasson:

„ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Az utóbbi időben nem volt önkényuralmi jelképpel kapcsolatos probléma, és az új szabály főként a Heinekent érinthetné rosszul, ezért felmerült a lehetősége, hogy a javaslat összefüggésben állhat az Igazi Csíki Sörrel kapcsolatos korábbi történésekkel.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Kevesebb, mint két évvel ezelőtt váratlanul összeomlott a politikai vezetés a világ egyik legnépesebb országában, Bangladesben. Az egyre inkább autoriter rendszerbe forduló Sejk Hasina miniszterelnök vezette korszak végül 2024 augusztusában a politikus helikopteres menekülésével zárult le. Az ezt követő átmeneti helyzetnek vetettek véget a 2026 februárjában megtartott választások, ezek újra stabilizálhatják a 173 milliós lakosságú országot. Ugyanakkor a feszült geopolitikai helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy Dakka milyen irányba megy tovább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×