Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
330.1
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Megbénulhat a fővárosi közlekedés

Harminc százalékos béremelést kér a BKV-tól a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) - közölte a két érdekképviselet pénteken.

A szakszervezeti tagok 80 százalékát lefedő két szervezet közleményében azt írta, három évre szóló bérmegállapodás keretében kérnék a 30 százalékos emelést, ezen felül 2017-re további 5 százalékos bérfelzárkóztatást szeretnének az alacsonyabb jövedelműeknek és évenként 36 ezer fronttal emeltetnék az egy főre eső cafeteriakeretet.

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke elmondta, azért kértek 30 százalékot, mert a BKV saját piackutatása is azt mutatta: versenyképtelenné vált a társaság a munkaerőpiacon, felgyorsult az elvándorlás és ezt bérfejlesztéssel lehet megakadályozni.

Az állam a Volán társaságoknál bérfejlesztést hajt végre. Ha a BKV nem tesz semmit, akkor a buszvezetők tömegesen a Volánhoz fognak menni, így megbénulhat a fővárosi közlekedés.

Gulyás Attila szerint ez a fejlesztés csak akkor adható meg, ha az állam plusz forrást biztosít a BKV-nak.

Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×